vissza a kezdőlapra

vissza az utazásokhoz

Zanszkár tartomány

a) Lehből Zanglába (Zanszkár tartomány)
Csoma tibeti tartózkodásának legbizonytalanabb része, hogy milyen úton jutott el Lehből a zanszkári Zanglába. Csoma erről ezt írjaKőrösi Csoma Sándor levele C.P.Kennedyhez. Szabathu, 1825. január 28.:
„Lehtől délnyugatnak tartva kilencedik napra Zanglába megérkezvén, 1823. évi június 26-tól 1824-dik évi október 22-kéig a zanszkari zárdában –Zanglában, Ladak tartomány legdélnyugatibb részében tartózkodtam, a hol a Láma segítségével a tibeti irodalmat tanulmányoztam.”
Ma nehéz azonosítani azt az utat, amelyre Csoma leírása ráillene. A Zoravar Szingh vezette dogra hadserseg 1834-ben egy rövid úton, rajtaütésszerűen érkezett Zanszkárból Lehbe. Ahol egy hadsereg elvonult, ott Csoma is bizton járhatott, csakhogy ez az út délkeletről, az Indus-völgy mentén éri al Ladak fővárosát. Ha elfogadjuk Csoma leírását és miért ne tennénk, 11 évvel korábban ezt az utat ő nem használhatta Zangla felé. (ld. C.L Datta) C.L Datta: Ladakhand Western-Himalayan politics: 1819-1848. New Delhi, 1973
Moorcroft ajánló sorainak köszönhetően Csoma helyismerettel rendelkező és ládáját, holmijait is szállító kísérőt vagy kísérőket kaphatott maga mellé, s ez nagy könnyebbséget jelenthetett, de a kilenc nap, amit említ levelében, akkor is nagyon rövid időnek tűnik, főleg ha figyelembe veszszük azt, hogy Csoma sohasem sietett.
Baktay ErvinBaktay Ervin: Kőrösi Csoma Sándor. Budapest, 1962 is járt Zanglában, 1928-ban Ő Lamajurun keresztül jutott el ide, tehát először megtette Lehből visszafelé Lamajuruig az általunk is megismert utat, majd onnan fordult Zanszkár tartomány irányába. Az ő feltételezése szerint Csoma ezt az utat követte. Baktay később módosította elképzelését és egy, a lamajurui útnál valamivel rövidebb, de nehezebb hegyi ösvényt jelölt meg Csoma egyetlen lehetséges útvonalaként. A lamajurui út bejárása gyalogosan közel három hetet venne igénybe, de a rövidített változatán sem lehetne sokkal kevesebbet idő alatt Zanglába jutni.
Cholnoky JenőCholnoky Jenő: Kőrösi Csoma Sándor, Budapest, 1934 szerint Csoma a Zanszkár-folyó völgyét követte, de akik ismerik a vidéket, mind egyetértenek abban, hogy a folyóvölgy teljes hosszában csak télen járható.
Sárosi Ervin Sárosi Ervin: Zarándokúton Nyugat-Tibetben Budapest, 1986 és társai Csoma születésének 200 éves évfordulóján próbálták tibeti útját nyomon követni. Szerintük Csoma a Leh–Rumbag–Markha–Ruberung–hágó–Csarcsa-hágó–Zangla útvonalat követte, amelyet ők Markától, nem kis nehézségek árán végig is jártak.
A ma ismert utak közül valóban ez a legrövidebb, és ebben az esetben, úgy, ahogy Csoma írja, valóban délnyugatnak kell indulni Lehből. De vajon ezen az állandó változásban lévő, földrengésveszélyes területen megmaradnak-e másfél évszázadig az utak, Csoma útvonalát nem söpörhette-e el kőomlás, nem moshatta-e el árvíz?
A jelenleg használatban lévő útikönyvek szerint a Sárosiék által feltételezett útvonal 9-10 nap alatt csak meglehetősen feszített tempóban járható. Az út a Markha-völgy bejáratánál közelíti meg a Zanszkár-folyót. Itt a Zanszkár völgye nyugatnak fordul és egy nagy kanyart ír le. Az ettől a ponttól dél-délnyugatra fekvő Zanszkár-parti Zangla légvonalban nincs túl messze, de az ösvény a mai térképek szerint itt keletnek fordul, s a Markha-völgyön keresztül vezet az igen nehéz, 4900 m magas Ruberung-hágóig, hogy ezután nyugatnak fordulva érje el Tilta Szumdot, azt a helyet, amely mindössze 25 km-re délre van a Zanszkár- és Markha-völgyek találkozásától. Az óriási kerülő megtétele, a mai leírások szerint három napot vesz igénybe. Az 1950-60-as években készült 1:250000 léptékű amerikai katonai térképeken szerepel a Karnak-folyó, a Zanszkár mellékfolyója mentén egy út, amely majdnem nyílegyenesen halad Tilta Szumdoig, s a háromnapos kerülőt a Ruberung-hágó kihagyásával alaposan lerövidíti.  Az út, a térkép tanúsága szerint Tilta Szumdoig egyenletesen emelkedik, szemben a hágót keresztező, emelkedőkkel és lejtőkkel szabdalt, Markha falu felé vezető, hosszabb úttal, s így ezen szakasz megtétele aligha venne igénybe egy napnál hosszabb időt. De vajon járható volt-e Csoma idejében a Karnak-folyó völgye? 1875-ös kiadású térképekDrew: Jummoo and Kashmir territories. A lakosság népesség és vallás szerinti megoszlását bemutató térképmelléklet. tanúlsága szerint a völgyben jelentős népesség élt. De akkor útnak is kellett lennie!
Mi történt azóta a Karnak-folyó völgyében, miféle hegyomlás tette járhatatlanná? Ezt csak a helyszínen lehetne tisztázni, s egyszer biztosan akad majd valaki, aki megteszi ezt. Vajon járt-e egyátalán Csoma a Karnak-folyó völgyében?  Erre határozott választ nem lehet adni, de az tény, hogy a Himalájában a folyóvölgyek és hegygerincek meghatározzák a hágók és a rajtuk átvezető utak lehetséges helyzetét, s a domborzat alapján Lehből Zanglába egyszerűbben aligha lehetett eljutni.
Mivel teljes biztonsággal nem tudjuk megállapítani Kőrösi Csoma Sándor Lehből Zanglába vezető, kilencnapos útjának nyomvonalát, kövessük hát nyomon a legvalószínűbb, leírásának legjobban megfelelő, feltételezett útvonalat!  Lehből délnyugati irányba indulunk el Szpitok felé, ahol egy kötélhídon átkelve keresztezzük az Indust, hogy mindörökre magunk mögött hagyjuk. A keskeny ösvény egy domboldalban vezet, ahol kiszáradt vízmosások teszik bizonytalanná lépteinket. Az Indussal párhuzamosan haladunk, majd egy oldalvölgyben hirtelen délnek fordulunk, ahonnan már utunk is egyértelműbbé válik. A völgy innen folyamatosan emelkedik Rumbag faluig, s ezért meglehetősen fárasztó. Rumbag fölött található az 5000 m magas Ganda-hágó, ahonnan egyenletesen ereszkedünk le a Markha-völgybe. A folyó mentén felfelé haladva Markha falut érnénk el, de mi a közeli Zanszkár-völgybe, a torkolathoz igyekszünk. Csiling falunál érjük el a torkolatot, és találkozunk a Zanszkár-völgy alsó szakaszát követő úttal, amely az Industól követi a völgyet. Aki Lehből, a szrinagari úton visszamegy a Zanszkár torkolatáig s úgy fordul be a Zanszkár-völgybe, hosszabb utat tesz meg, de elkerüli a Ganda-hágót.
Csiling után a Zanszkár völgye hamarosan nyugatnak fordul, és innen már valószínűleg járhatatlan. Most következik az a 25 km-es szakasz a Karnak-folyó völgyében, melyről korábban szó esett, és lerövidíti a mai utat és a Zanszkár-folyó nagy kanyarját. Tilta Szumdonál ismét elérjük a mai térképeken is szereplő utat. A meglehetősen fáradságos, sziklás, kőomlásos út innen folyamatosan emelkedik. A nehézségeket csak fokozza, hogy patakokat, folyóvizeket kell fél óránként kereszteznünk. Az út télen járhatatlan, csalhatatlanul jelzik ezt a gyakori lavinák maradványai. A közel 5000 m magas Csarcsa-hágón átkelve, nem könnyebbedő útviszonyok mellett ereszkedünk le a Zanszkár völgyébe és érjük el Zanglát.

b) Zangla és környéke
Zanszkár tartomány, a Himalája magas hegyláncai között, rendkívül száraz éghajlatú. Csak a folyóvölgyek kiszélesedő teraszain van lehetőség növénytermesztésre, csak ezeken a helyeken tudta az ember megvetni a lábát. Ilyen oázis a végeláthatatlan kősivatagban Zangla. Aki hozzánk hasonlóan a hágó felől érkezik, s így hosszú gyaloglás van mögötte, valósággal új erőre kap, ha meglátja a zöldellő árpaföldekkel övezett kis falut, az Indiai Birodalom legkisebb királyságának székhelyét. Pedig Zangla fejedelmei a XI. századig vezetik vissza uralkodóházukat.(ld. A.H Francke) A.H Francke: Antiquities of Indian-Tibet. New Delhi 1926. A Zangla képét ma is meghatározó királyi palota a meredek, sziklás domboldalon mégis üresen áll. A király a XIX. században elvesztette hatalmát, s leszármazottai a csak nagy költségek árán fenntartható palota helyett leköltöztek a faluban és környékén álló házaikba. Az amúgy sem túl jelentős birodalom Zanglát és a környező néhány falut s pár száz alattvalót foglalt magába. A király ma is felkereshető, hatalma nincs, de személyét számon tartják, s az alattvalók hódolata helyett a hasonlóan szegény falusiak tisztelete övezi.
Az egykor szebb napokat látott királyi palota területén ma csak romokat találunk, a kolostorépület kivételével. Ebben a jellegzetesen tibeti, emeletes, lapos tetejű, befelé dőlő falú épületben élt Kőrösi Csoma Sándor zanglai tartózkodása alatt. Ha felkapaszkodunk az épülethez, düledező, szél és esőmarta csörtenek és manifalak között kell elhaladnunk. Az épület belsejét is alaposan kikezdte az idő, Csoma szobáját mégsem lesz nehéz megtalálni. Az emeleti csarnokból nyíló kis cellát Baktay Ervin felirattal jelölte meg. A falusiak elmondása alapján találta meg az apró, füstös, kormos falú helységet. Ekkor, 1923-ban Csomát itt még sokan ismerték, persze csak hallomásból. A cella alapterülete alig 10 m², s ajtaján belépve akarva-akaratlan meg kell hajolni Kőrösi Csoma Sándor nagysága előtt, lévén hogy az ajtókeret mindössze 130 cm magas. Csoma itt még a legnagyobb hidegben is fűtés, tűz nélkül volt kénytelen dolgozni, mert a kéménytelen szobában a tibeti szokás szerint földre rakott nyílt tűz okozta maró füstben képtelen volt olvasni. Tibeti tanulmányaiban itt a Moorcroft által ajánlott Szangye Püncog volt segítségére, aki itt a faluban is birtokolt egy házat.
Kőrösi 1823. június 26-án érkezett Zanglába és 1824. október 22-én hagyta el a kolostort. Távozásának oka a bizonytalanná váló politikai helyzet és a tibetiek ennek következtében fokozódó bizalmatlansága lehetett. A tibetiek feltehetőleg nem tudták egykönnyen elhinni, hogy Csomát csak a tibeti vallás, a nyelv és a kultúra érdekli, kizárólag tudományos szempontokból, s megszerzett ismereteit nem kívánja valamelyik nagyhatalom szolgálatába állítani.
Aligha valószínű, hogy a Zanglában eltöltött idő alatt Csoma csak a kolostorban tartózkodott volna. Elképzelhető, hogy felkereste a Zanszkár-folyó völgyének illetve Zanszkár tartománynak más kolostorait is.
Zanglát Csoma Padam felé hagyta el. Erre indult el akkor is, ha csak Zanszkár kolostorait látogatta meg. Az út a Zanszkár-folyó mentén vezet. A falutól eltávolodva, a zöldellő termőföldek pereméről visszapillantva a királyi palota sziklája a rajta magasodó romos épülettel bevehetetlen erődnek tűnik. A földeken túl a táj ismét száraz, kopár és sivatagos. A folyót meredek, omladékos sziklafalak övezik, hátrébb szeszélyes, bizarr formájú ráncokba gyűrt kőzetrétegek érzékeltetik a hegységképző erők nagyságát, és a tájképet napfényben fürdő havas csúcsok fala zárja le. Utunk során számos ízben kereszteznünk kell a Zanszkár-folyóba torkolló kisebb vizeket. A folyó helyenként alámossa a hegyoldalt, s így az ösvény időnként a hegyoldallal együtt a folyóba csúszik. Ilyenkor az utazónak térdig, combközépig meg kell mártóznia a nagy sodrású, jeges vízben.
Néhány kisebb falut érintve kb. 15 km megtétele után elérjük Tondét. A falu felett magasodó sziklás hegy tetejére épített sasfészek-szerű erőd és kolostor a tibetiek különleges érzékét bizonyítja, ahogyan a természeti adottságokat ötvözve az emberkéz alkotásával, megteremtik a buddhista elmélyülés díszleteit.  A látvány hatása alól nem egykönnyen tudja az ember kivonni magát. A kolostoregyüttes külön kis falu, a közös épületek mellett a szerzetesek sziklára épített celláival, az épületek között kanyargó utcákkal. Ebben a „vörössüveges” kolostorban 50-60 szerzetes él.
Innen, az ember Európában edzett távolságárzékelését megcsalva, a száraz, pormentes levegőben már egészen közelinek tűnik az egynapi járóföldre lévő Padam.
Tondénél, a Zanszkár-folyó völgyét elhagyva, délkeleti irányba, az 5492 m magas Tonde-hágón keresztül a Csoma második útján oly jelentős szerepet játszó Puktal kolostor felé lehet letérni. Nem véletlen, hogy a Zanglából Puhktal felé utazók, mint például Baktay Ervin is, mégsem ezt a rövid utat választották, hanem kerültek Padam felé. A rövidebb út rendkívül nehéz, veszélyes, gyalogos számára komoly erőpróba, lovas számára járhatatlan.
Amilyen hirtelen értük el Tonde zöld oázisát, oly gyorsan jutunk vissza a megművelt földeket elhagyva a vigasztalan, puszta zanszkári kősivatagba. A folyó Tonde után nagy kanyart ír le, a háttérben mindjobban kibontakoznak a Himalája főgerincének havas, jeges csúcsai. Hamarosan elérjük azt a helyet, ahol a Zanszkár-folyó két ágból egyesül. A Szanszpo (Lingti) és Doda (Sztod) vize által összehordott törmelékplatón épült, innen alig 10 km távolságra Padam.
Néhány kilométerre ettől a helytől, a völgy túlsó oldalán megpillanthatjuk a Karsa gompa hófehérre meszelt épületeit. A XI. században épült gompa Zanszkár tartomány legjelentősebb kolostora. Közel 150 sárgasüveges lámája a Dalai láma öccsének van alárendelve. A kolostor „kápolnájának” imatermében 35 láma tartózkodhat egyszerre. A Dalai láma öccse számára fenntartott ülőhely mögött, arannyal, türkizzel, karneollal díszített szobor látható, már amennyire kivehető az örökké piszkos ablakokon át beszűrődő gyér fényben. A szobrot egyenesen Lhaszából hozták ide.
E kolostorban halt meg, elfeledve, magányosan Csoma zanglai és későbbi tanítója, a nagytudású láma, Szangye Püncog. Halálát a közvetlen környezete nem vette észre, csak akkor bukkantak rá holttestére, amikor egy kecske belökte szobájának ajtaját. Ha valaki Csoma útját követve Karsába látogat, jusson eszébe Szangye Püncog, aki, ha nem is bizonyult egyenletesen odaadó tanárnak, de műveltségéről, tájékozottságáról összességében Csoma mindig pozitívan nyilatkozott, hisz nélküle aligha boldogult volna munkájával.
A sziklatetőre épített gompából gyönyörű panoráma nyílik a kristálytiszta, páramentes levegőben a Zanszkár és forrásfolyóinak völgyére, az általuk alkotott háromszög alakú törmelékszigetre, amelyen Padam is elhelyezkedik, s a területet övező hatalmas, kopár és jéggel borított hegyekre. Hogy elérhessük Padamot, le kell ereszkednünk a folyó törmelékes partjára, majd keresztezzük a Szanszpo vizét. Csoma itt egy ingatag kötélhídon kelt át a folyón, mára azonban már stabilabb hidat építettek.
Zanszkár Nyugat-Tibet legszárazabb területe, legnagyobb része lakatlan, csak egy-egy vízfolyás mentén tudtak állandó otthont kialakítani az emberek, az időjárás rendkívül szélsőséges, a nagy szárazság miatt nem ritkák a szinte elviselhetetlen porviharok. A terület átlagos tengerszint feletti magassága meghaladja a 4000 métert, a napi hőingadozás gyakran a 30 fokot is eléri, ami tovább gyorsítja a hegyek aprozódását, lepusztulását.
Padam, a főváros, még Csoma útja után jó száz évvel is csak közel két tucat házból állt, s csak az 1970-es évektől, Nyugat-Tibet megnyitásától indult gyors fejlődésnek. Ha a világatlaszok lapjain, az Indiai kontinens térképén feltüntetett néhány száz város közt valaki megpillantja Padam és Zangla nevét, aligha gondolná, hogy az előbbinek még mindig csak közel ezer, az utóbbinak pedig száznál kevesebb lakosa van. Az idegenforgalom, melynek következtében az elmúlt 15 évben annyit fejlődött Zanszkár és Ladak tartomány, megfosztotta e tájat érintetlenségétől, s így varázsának egy részétől is.
Padamnál érte el Csoma a Kulu felé vezető főútvonalat, miután Zanglát elhagyva elindult a biztonságot nyújtó, angolok által ellenőrzött területekre, azzal a hittel, hogy Szangye Püncog, a láma, aki eddig segítségére volt tanulmányaiban, tíz nap múlva követi őt.
Padam apró házai egy sziklás dombot vesznek körül, a városka központjában egy hatalmas kapucsörten áll. A sziklás dombon egy ősi erődítmény romjait találjuk.  Innen bepillanthatunk a lapostetejű házak közé, a szűk utcácskákban, s megszemlélhetjük a várost övező hegyeket, a természet káprázatos kulisszáit.
Padam lakossága meglehetősen vegyes: szemben Zanszkár túlnyomórészt lamaista lakosú falvaival, itt szép számmal találunk mohamedánokat is. A város kereskedelmi központ, a Zanszkár-völgyi, a kargili és a Szimla-Delhi irányába vezető út csomópontja. Mielőtt Csomát követve délnek fordulnánk és elindulnánk Kulu és Szimla felé, tekintsük meg Padam környékének kolostorait, már csak azért is, mert – bár ez nem bizonyítható – talán ekkor is Kőrösi Csoma Sándor nyomában haladunk.
Karsától 10 km-re a Doda-folyó partján, Tungri falu mellett kis apácakolostor található. A vallás szolgálatát választó nők száma Tibetben lényegesen kisebb, mint a férfiaké, s az apácák kevésbé megbecsültek a a férfi szerzeteseknél. Ennek az lehet az oka, hogy a szerzetességnek, főleg a reformált, sárgasüveges rendnél, akik nem házasodnak, születésszabályozó szerepe is van. Minden család másodszülött fiúgyermeke lámának tanul, s így elkerülhető az aott terület eltartóképességét meghaladó népességnövekedés. Ezt a célt szolgálja a Nyugat-Tibetben elterjedt poliandria, többférjűség is. Ha egy nő beházasodik egy családba, a legidősebb fiúhoz megy férjhez, de egyúttal házastársául választja annak fivéreit is. Így mindenki feleséghez jut, s kevesebb a gyerek. A különböző vallások békés együttélését mutatja, hogy Nyugat-Tibetben megfér egymás mellett a mohamedán többnejűség s a tibeti buddhisták többférjűsége.
A folyón átkelve, hamarosan elérhetjük Szani kolostorát. Karsa mellett ez Zanszkár legjelentősebb kolostora. A gompa az általános szokástól eltérően nem sziklás dombra, hanem egy lapályra épült.  Az épületet kőfal veszi körül, melyet négy sarkán egy-egy csörten, s a bejáratnál egy kapucsörten szakít meg. A falon belül néhány fa és egy forrás is található. A kolostort a VIII. században élt misztikus mágus, az ősi Bön sámánvallást a buddhizmussal ötvöző indiai tanító, Padmaszambháva is felkereste s megáldotta. A legenda szerint a kolostorban található csörten egyike annak az egymillió sztúpának, melyet a buddhizmust Indiában államvallássá emelő Asóka király egyetlen hatékony imája hozott létre szerte a Földön. A gompában őrzik a vörössüveges lamaizmus nagy szentjének, a Zanszkárban elhunyt Nárópának (996-1040) relikviáit. A kolostor érdekessége a benne található hagyományos szobrok és ábrázolások mellett – egy, az épületen körbehúzódó hosszú, sötét folyosó, melynek padlóján rengeteg „cacát”, néhány centiméter nagyságú, agyagból készült áldozati szobrocskát helyeztek el.
Négy óra gyalogút Szanitól, a folyó mentén felfelé a Doda egyik szurdokszerű oldalvölgyében fekvő Dzonkul gompa. A kolostor környezete rendkívül szép, termékeny, vízben gazdag. A gompához közeli réten nyáron számtalan vadvirág pompázik, melyeket a tibeti orvoslás már régen felfedezett magának. A tibetben használatos gyógyszerek jelentős részét gyógynövényekből és ásványokból állítják elő. Ennek a kolostornak volt apátja Künga Csöleg, Szangye Püncog barátja és távoli rokona, aki támogatta Csoma tanulmányait, s felkérésére a tibeti buddhista vallás és kultúra különböző területeiről rövid összefoglalókat írt számára. Egy ilyen, ismeretlennek vélt beszámolóra bukkant rá 1924-ben egy angol tisztviselő itt a kolostorban, melyről később kiderült, hogy másolat, s eredetije már jóval korábban a Kőrösi Csoma-hagyatékkal Budapestre érkezett, s azóta is a Magyar Tudományos Akadémia Kőrösi Csoma gyűjteményében őrzik. Utóbb kiderült, hogy több ilyen tibeti nyelvű tudományos összefoglalót is írtak Csoma számára nagyhírű tibeti mesterek. A.H. Francke majd Ligeti Lajos nyomán ezeket Alexander-leveleknek nevezik, részletes ismertetésüket Terjék JózsefTibetan Compendia written for Csoma de Kőrös by the Lams of Zangs-dkar.J. [Terjék: Foreword, pp.1-22] orientalista végezte el.
Dzonkul igazi virágkora a XVIII-XIX. századra esett: ekkor Zanszkár oktatási és művészeti központja volt. Alapítása azonban még Nárópa idejére nyúlik vissza. A legenda szerint amikor az idős bölcs ennek a völgyszurdoknak egy barlangjában meditált, kilőtt egy nyilat, s ahol az a völgy sziklafalába fúródott, Nárópa mágikus erejének köszönhetően egy nagy barlang keletkezett, melyben később a Dzonkul kolostor épült.
A sziklából kiálló nyílvesszőn kívül Nárópa áldozati tőrének nyoma is megtalálható a barlangban, sőt a szent lábnyoma is. A barlang hátsó faláról Nárópa által megszentelt víz csöpög, melynek minden cseppje halhatatlanná tesz – így szól a helyi szájhagyomány.
Miután a Doda-folyó mentén ismét Padamba jutottunk, keressük fel a félórás kapaszkodóval elérhető Tagrimo gompát! Ennek az apró kolostornak az érdekessége, szép fekvése mellett, cseréptetőzete s a falait borító festmények, melyek a tibeti szokástól eltérően nem közvetlenül lettek a falra festve, hanem a tekercsképek vagy tankák szövetanyagára festették őket, s ezeket erősítették fel a falra.
Padamba való visszatértünk után, itt az ideje nekivágnunk a hosszú útnak, Kőrösi Csoma Sándor nyomában, Szabáthu brit határállomás felé.

c) Zanglából Szabathuba (Zanszkár, Lahul, Kulu tartományok)
Utunk a Szanszpo völgyében vezet, enyhe emelkedéssel felfelé. Ha valaki manapság utazik erre, Kargil felől, rázós földutakon juthat el Padamig, de onnan, a Szanszpo mentén csak gyalogszerrel, vagy ha megengedheti magának, bérelt pónik segítségével haladhat tovább. A táj talán még kopárabb, mint a Zanszkár völgye. A keskeny ösvény a folyó mentén vezet, ahol megterem néhány szívósabb növény, de a hegyek teljesen kopárak, nyáron a szárazság miatt hómentesek. Itt ebben az időszakban 5000 m magasan van az örök hó határa. A gyér növényzet a szívós póniknak illetve a tibetiek legfontosabb háziállatának, a Nyugat-Tibetben honos, a jak és az indiai szarvasmarha keveredéséből származó dzonak elegendő

A dzo hasznosítása életében s halálában is tökéletes. Ahol a pónik már felmondják a szolgálatot, ott a dzo még nagy terhekkel is elmegy.  Rendkívül igénytelen, hidegtűrő állat. Hosszú szőrű fekete bundája jól védi a zord idő ellen életében, s gazdáit halála után. A nőstények tejét isszák, belőle vajat, túrót készítenek. A vajjal készített, árpaliszttel sűrűre kevert sós tea, a campa, a tibetiek egyik legfontosabb étele. Az állatok húsát megeszik, csontját lisztté őrlik. A trágyájuk a legfontosabb fűtőanyag. A faggyújukból készített gyertya, mécses lángja Buddha dicsőségét hirdeti. A hideg téli napokat a háziállatok és az emberek együtt vészelik át. A házban az emberek lakrészei az istálló felett vannak, s így kihasználják az állatok melegét is.

8 km-re Padamtól érjük el Bardan kolostorát. A meredek sziklatetőre épült kolostor a görög Meteórákra emlékeztet. A gompa egyidős a Hemisz kolostorral.  Bardanban megfordult Padmaszambháva és a XI. században élt vallásalapító bölcs, Atísa is. A kolostor mellett öntözött földeken árpát termelnek. A kopár, egyhangú völgybe egy-egy oldalvölgy torkollik be. Ezekbe bepillantva ismét megláthatjuk a távoli hatalmas hegyeket. A 6200-6700 m magas, meredek, ember nem járta sziklacsúcsok mellett az Alpok Matterhornja jelentéktelen kis dombocskának tűnne. Jobbra, egy ilyen oldalvölgyben vezet fel az út a 6150 m magas Poat-lahoz, Zanszkár legnehezebb és legmagasabb hágójához. Aki ebben az irányban akarja keresztezni a Himaláját, gleccsereken, eljegesedett területeken kell, hogy átjusson.
A mi utunk ennél némileg egyszerűbbnek ígérkezik. Az elágazástól nem messze van Mune vörös süveges kolostora. Az erődszerű, jól védhető épületből belátható s így ellenőrizhető az egész völgy. Egynapi járóföldre Padamtól elérjük a mélyben rohanó Szanszpo-folyó teraszán, 3680 m-re a tengerszint felett épült, a festői Reru falut. Padamtól 180 m-t emelkedtünk. A völgy minden lakott településnél, így Rerunál is kiszélesedik. A falvak mindig a folyóba ömlő patakok mentén helyezkednek el, s mellettük megművelt, árpával és borsóval bevetett, kőfallal körülvett, körülcsatornázott földterületeket találunk.
Reru után utunk eltávolodik a folyótól, kanyarogva kapaszkodik fel egy hegyoldalba, hogy azután a másik oldalon meredeken ereszkedjék lefelé. A szintkülönbségek az állandó kerülők miatt igen nagyok, pedig a folyó csak mérsékelt ütemben emelkedik. Apró házak, kis települések szegélyezik utunkat. A hegyoldalba épített házak alkalmaszkodnak a domborzati viszonyokhoz, első és hátsó faluk alja között, a domborzat emelkedésének megfelelően, egy emeletnyi szintkülönbség is előfordul. Falaik fehérre vannak meszelve, mint a csörtenek.
8 km-re Rerutól, újabb három óra gyaloglás után elérjük Icsar falut, s vele szemben, a folyó túloldalán, a sziklafalra tapasztott, fecskefészekszerű kolostort. A nap olyan éles árnyékokat vet a ritka levegőjű völgyre, mintha a Holdon lennénk. Ami árnyékban van, sötét és hűvös, ami napon, az forró és világos, jó fényképet készíteni itt rendkívül nehéz.
Újabb néhány kilométer megtétele után Karge Lato faluban vagyunk, mellyel szemben a festői Csár falu helyezkedik el. Aki a legendás kolostor, a Csoma életében oly jelentős szerepet játszó Puktal gompa felé indul, itt gyűjthet erőt az utolsó szakaszra. Első útja során Csoma aligha kereste fel a kolostort, hanem sietett tovább, a közeledő télben járhatatlanná váló hágók felé. Ezért most mi sem kísértjük szerencsénket az életveszélyes csári kötélhídon, hanem elhagyva az élesen balra kanyarodó, Puktal felől hömpölygő Szanszpot, a Singo-hágó környékének gleccserei által táplált folyócska mellett folytatjuk utunkat feljebb és feljebb. 4000 m tengerszint feletti magasságban vagyunk, s ha idáig gyalog jöttünk, már igencsak hozzászokhattunk az oxigénszegény környezethez.  Nemsokára feltűnik Tetha falu, ahol Szangye Püncognak volt családi birtoka és háza. Csoma Zanglából jövet itt válhatott el tőle, azzal az ígérettel a tarsolyában, hogy a láma tíz napon belül követni fogja a brit felügyelet alá eső, biztonságosabb területekre.
Tethától 10 km-re egy fontos elágazáshoz érünk. Itt kapaszkodik fel az 5435 m magas Pirce-hágó és Csumik Marpo falu érintésével egy út a Himalája főgerincén lévő Baralacsa-hágóhoz.  A hágón keresztül el lehet jutni Darcsa faluba, arra a helyre, melyet mindenképpen érintenie kell a Szabathu felé utazónak.  Csoma, első tibeti útja során, valószínűleg a Darcsába vezető másik, rövidebbik utat választotta, mely a Singo-la hágónál keresztezi a főgerincet, míg a második tibeti útja során járhatta be a Pirce-hágón átvezető utat, a Baralacsa-hágótól Puktal felé.
Az utolsó jelentős falu a Singo-la előtt a 4060 m magasan fekvő Kargiak. A folyócskát, amelyet a Szanszpotól követünk, erről a faluról nevezték el. Itt van még egy elágazás Csumik Marpo felé, a Szuricsun-hágón keresztül.
Miután magunk mögött hagytuk a falu csörtenjeit, s előrenézünk a völgyben, egy hatalmas sziklát pillanthatunk meg, mely mintha teljesen elzárná az utunkat.  Hogy mekkora sziklafalról van szó, az csak később derül ki.  Elindulunk felé, s a Tátrához és az Alpokhoz szokott szemmértékünkkel aligha tartjuk egy órányi gyalogútnál távolabbinak, s csak amikor egy óra elteltével azt látjuk, hogy alig kerültünk közelebb a sziklához, csak a magassága tűnik nagyobbnak, jövünk rá, hogy a páramentes levegő és a himalájai méretek ismét megtréfáltak bennünket. A függőleges sziklafal közel 1000 m magas lehet.  Előtte a folyó élesen kanyarodik, ezért látszott úgy, mintha bezárulna a völgy.
A kanyar után a táj jellege megváltozik. Érezhetően magasabban vagyunk, s közeledünk Zanszkár pereméhez. A kopár, sziklás hegyek tetején megjelenik az öreg, bepiszkolódott, összetömörödött hó. Hógörgetegek, leszakadt hófalak nyomai emlékeztetnek a hosszú Zanszkári télre. A háttérben megjelennek a gleccserek. Elhaladunkaz apró Lakong falu néhány háza mellett, majd mielőtt megkezdenénk a kapaszkodást, keresztezzük folyócskánkat. Ami a partról nézve „folyócska”, amint bele kell gázolni: nagy sodrású, jeges víz. Nem is mindegy, mikor érkezik ide az ember, legcélszerűbb a reggeli órákban, amikor a nyáron is jellemző nagy éjszakai fagyok miatt, a gleccserek olvadékvize viszonylag sekély. Egy délutáni átkelés már nem kockázatmentes. S azután kezdetét veszi a hosszú, türelmes kapaszkodás az 5100 m magas hágóra. Az ösvény lassan, kanyarogva emelkedik. A gyalogos biztonsággal követheti, nem tévesztheti szem elől, mert mindenütt ott vannak útjelzőként a pónik anyagcseréjének félreismerhetetlen nyomai.  Azután egyszer csak véget ér a kapaszkodó, ellaposodik az út, felértünk a hágóba.
Ilyenkor megkönnyebbülhet a vándor, s hálát adhat a természet erőit megtestesítő szellemeknek, s egyben figyelmükbe ajánlhatja magát, az elkövetkező nehézségek legyőzése érdekében. Erre a célra szolgál, a legtöbb tibeti hágóban megtalálható, rongyokkal, imazászlókkal teleaggatott, elhullott állatok koponyájával és más csontjaival ékesített kőhalom, az obó. Aki erre elhalad, egy-egy kővel vagy egy imazászlóval gyarapítja az építményt. A hágóban nem ritka pónicsontvázak bizonyítják, hogy szegény teherhordó állatokhoz nem mindig kegyesek a szellemek, habár lehetséges, hogy hűséges szolgálataikért egy előnyösebb létformában születnek újjá.


* * *

Zanszkár földrajzi határán állunk. Most, hogy közeledünk a hegység pereméhez, az eddig oly ritka felhőkből is mintha több lenne. A hágó minden évszakban jeges. Minden oldalról kőtörmelékkel teleszóródott gleccserek vesznek körül minket. A tőlünk balra eső csúcsot élesen leszakadó, 30-50 m vastag jégsapka fedi. Jobbra, a környező hegyek mögül, tökéletes trapéz alakú csúcs bontakozik ki, olyan mintha valami gigászi vonalzóval szerkesztették volna meg oldalait és tetejét.  Előttünk a Himalája főgerincének eljegesedett vonulatai, mögöttünk meg a száraz, kopár, hómentes Zanszkár.
Összetöredezett, leszakadozó jégképződmények között haladunk el. Egy egyre szélesedő vízfolyást, a Singo-hágó folyóját követjük lefelé, melyet többször keresztez az út.  Ilyenkor a nyáron is biztosan álló hóhidakon kelünk át. Ezek a természetes hidak nélkülözhetetlenek az utasok számára.
Ahogy egyre lejjebb érünk, megjelenik a fű és a mezei virágok. Folyónkat mind több oldalág vize duzzasztja, gyakran kisebb-nagyobb vízeséseket képezve szakadnak le a hegyoldalból. Errefelé a hóhidak is eltűnnek, jobb, ha kerüljük a folyón való átkelést, így azonban törmelékomlások, a víz szállította kövek között kell, nem kis erőfeszítések árán utat törnünk.
Lejjebb a Singo-hágó folyójának vize egy nagyobb folyóba ömlik, s a megnövekedett vízfolyás hordaléka is megváltozik: a folyó ember nagyságú kavicsok éleit koptatta tompára.
Már nem járunk messze Darcsától, amikor a mindent elborító kőtörmelékből, mint a földből, kiemelkedik az első szívós fa. Az egyik hegyoldal mögött feltűnik a Manali-Leh hadiút nyomvonala, jelezve, hogy elértük Darcsát. A hágótól kb. 30, Padamtól bő 130 km-re vagyunk, a hely tengerszint feletti magassága 3304 m. Ma már a hadiút gépjárművel is könnyen járható mindkét irányba, de Csoma persze innen is gyalog folytatta útját.
Darcsától egy mély völgy oldalában vezet az út Kjelang felé. A mára már kiszélesített, dzsippel is járható úton való közlekedést rendkívül bizonytalanná teszi a rengeteg hegy- és sziklaomlás. A meredek sziklafalak fölé jeges havasok nyúlnak, a völgy alján dübörgő folyó mellett teraszos földekkel körülvett falvak bújnak meg. 25 km megtétele után érjük el a Bhaga-folyó teraszán épült városkát, Kjelangot, Lahul tartomány központját. 
A város közel fekszik a Csenab-folyó felső szakaszának, a Csandrának völgyéhez, melyben fontos útvonal húzódik, amely indokolja a település stratégiai és kereskedelmi fontosságát.
A város fekvése nagyon szép, s bár a hegyek még itt is igen kopárak, itt-ott már megjelenik egy-két facsoport, s a fű is több, mint a Himalája zordon belső láncai között. Ha a tájat és a várost teljes szépségében szeretnénk szemügyre venni, érdemes felkapaszkodni a város feletti hegyoldalban meglapuló Kardang kolostorhoz, vagy a völgy szemközti oldalán lévő apró kis gompához. Ezek az épületek lamaista gompák – hirdetik az imazászlók tömegei. A Kardang kolostortól nem csak a havasokat, hanem a Csandra (Csenáb-) völgyet is kitűnően át lehet tekinteni az azt mindkét oldalról lezáró hatalmas hegyekkel, a folyó felett 2-300 m magasságban található keskeny hordalékteraszokon meghúzódó falvakkal, megművelt szalagparcellákkal s az ezeket szegélyező 1000 méter magas sziklafalakkal.
Kjelangban adták ki a Morva Misszió hittérítőjének, a nagytudású A. Jaeschkének tibeti nyelvtanát (1865) és tibeti-angol szótárát (1866), amely már felhasználta Csoma 1834-ben kiadott munkájának anyagát.
Kjelangtól néhány kilométerre érjük el a Csandra-völgyet, 2825 m magasan, egy kis falu mellett. A folyó széles völgye mélyen bevágódott a kopár hegyek közé. A hegyoldalakról hatalmas gleccserek ereszkednek alá. Az út a települések szintjében vezet, magasan a folyó felett, a Rotang-hágó, a Himalája egyik legfontosabb kapuja felé. 46 km-re Kjelangtól, Khokszár falu mellett elhagyjuk a Csandra-völgyet, s egy hihetetlenül meredek szerpentinen megkezdjük a kapaszkodást. Több mint 1000 m szintkülönbséget kell legyőzni a 3984 m magas hágó tetejéig. A hágó az év egy részében a magas hó miatt járhatatlan, az még a legmelegebb nyári hónapokban sem olvad el a tetején, a mára már megerősített út ilyenkor is hófalak között vezet. Ezen a helyen még 30-40 évvel ezelőtt sem lehetett dzsippel átkelni, hanem a járműveket a hágó egyik oldalán szét kellett szedni, pónikon átszállítani a hágón, és csak a másik oldalon lehetett ismét összerakni. A hágóból remek kilátás nyílik az innen hosszú, mély sziklahasadéknak látszó Csandra-völgyre, Lahul tartományra, s az azt Szpititől elválasztó, hatalmas, jeges, gleccserekkel barázdált, 6500 m magas Sigri-csoportra, amely gigászi jégfalként zárja el a Csandra-völgyet. Kevés olyan pontja van a világnak, ahonnan ennyi gleccsert lehet látni.
Elhagyva a hegyek démonainak kiengesztelésére szánt, elmaradhatatlan obókat, elindulunk lefelé. Előttünk a végeláthatatlan, hatalmas indiai ősmasszívum, mögöttünk Tibet topográfiai határa, a Himalája utolsó vonulata, a Pirpandzsal-vonulat. A leereszkedés meredeksége semmivel sem marad el a kapaszkodóétól. A roppant lejtőt ma szinte önmagukba visszaforduló kanyarokkal győzi le az autóút, de Csoma idejében, amikor erre karavánok szállították India és Tibet között az árukat, sziklába vájt, végeláthatatlan lépcsősor segítette a közlekedést. A hatalmas lépcsők részben természetes eredetűek, részben pedig az évszázadok során kialakított mesterséges objektumok. A létrehozásuk során végzett munka nagyságát és az út ősi voltát bizonyítja az a legenda, amely szerint a lépcsőket a tibeti eposzok legendás népi hőse, maga Kes(z)ar készítette egykor. Alattunk a völgyekben erdők és folyók húzódnak, erdők, melyeknek látványától igencsak elszokhat a Himalája utazója.


* * *

Túljutva a sziklafalon, egy kis fennsíkra érünk, ahonnan egy sebes folyócska mentén folytathatjuk utunkat a Kulu-völgyben. A folyót a hegyoldalakról lezúduló vízesések, bővizű patakok tápláják, s mire elérjük a fenyőerdő közepén meghúzódó Manali városkát, a folyócska a tekintélyes Biasz-folyóvá duzzadt.
Manali kellemes éghajlatú kisváros az őt körülvevő hatalmas hegyek árnyékában. A Rotang-hágó Tibet etnikai határa, bár természetesen a népcsoportokat nem különíti el egymástól, olyan éles vízválasztó, mint amilyen a völgyeket elválasztja. Manaliban a tibeti buddhizmus közelségére utalnak a buddhista szentélyek apró csörtenjeikkel, de a hinduizmus jelenlétét is egyértelművé teszi egy gyönyörű cédrusfenyő erdő mélyén rejtőző fatemplom. A Dhungri templomnak négyszintes pagodateteje van és bejárati ajtaját szép és változatos fafaragások díszitik. A város mellett, a hegyoldalban gyógyforrások fakadnak.
Manali alig 60 km-re esik a Rotang-hágótól, s ehhez mérten nagyon alacsonyan, 1896 m tengerszint feletti magasságban található. Több mint 2000 m szintkülönbséget győztünk le ezen a szakaszon, főleg a hágó sziklalépcsőin. A Kulu-völgy innen már kevésbé meredeken lejt lefelé, de azt, hogy a Biasz hegyi folyó, nem lehet nem észrevenni.
A tibeti bön-vallások démonai nem mennek Manalin túlra, a Kulu-völgyet a hindu panteon nem kevésbé színes és természethez ugyancsak kötődő istenei népesítik be. A völgy kedvező természeti és éghajlati viszonyainak tulajdonítható, hogy a Föld ezen kies pontját „Istenek völgyének” is szokták nevezni.
A Kulu-völgyben vezető út nagyon szép és változatos. Ez különösen érvényes akkor, ha az ember hosszú himalájai vándorlásról érkezik. A Pirpandzsal-vonulat, amely gátat szab a csapadékot hozó monszunnak, már nem véd minket, de elég magasan vagyunk ahhoz, hogy a hőmérséklet még a nyári hónapokban is elviselhető legyen, de azért télen se tűnjék tibetiesen zordnak. A 1.5 km széles völgyet a folyó felett kialakult teraszokon lakják és művelik. Ezek a teraszok sokszor a folyópartig lehúzódnak. A domboldalakat a tavasz és nyár minden hónapjában virágok borítják. Márciusban a barackfák rózsaszín virágai, a magasabb lejtőkön az óriás rododendronok piros szirmai nyújtanak testet-lelket gyönyörködtető látványt. Június elején a vadgesztenyefák virágzanak, fehér gyertyáikat vadméhek milliói döngik körül.  Júliusban a domboldalakat kék és bíborszinű írisz és aranysárga boglárka borítja. A barackon kívül a völgy lakói cseresznyét, szilvát, almát és körtét termesztenek. A bőséges és biztonságos megélhetést nyújtó természetnek köszönhetően Kulu népei vidámak, kiegyensúlyozottak, igénytelenek, s az indiai viszonyokhoz képest nem szegények.
Manali alatt a kului királyság ősi fővárosa, Jagacuk mellett haladunk el.  A birodalom XVII. századi terjeszkedésével a város megszűnt központ lenni, majd a király székhelyét egy rövid időre a Manalitól 22 km-re levő Nagarba tette át. Ennek emlékét őrzi a királyi palota, de Nagar legjelentősebb érdekessége már a jelenkori történelemhez kapcsolódik. Itt élt az 1930-as 40-es években Nicholas Roerich (1874-1947), orosz emigráns festő, akit a Himalája festőjének tekinthetünk. Tevékenysége nemcsak művészeti jellegű volt, hanem számos expedíciót szervezett Szikkim, Bhután, Közép-Ázsia területére. Festményeinek ihletői ezek az utak voltak. Kiállítása Nagarban látható. Fia gyűjtötte össze a nagy jelentőségű Roerich-féle tibeti-angol-orosz szótár szanszkrit párhuzamokkal kiegészített anyagát.
Nagar csak rövid ideig volt főváros, szerepét a Manalitól 40 km-re fekvő Kulu vette át. Csoma idejében Szultánpur néven szerepelt ez a városka, ekkor még a független kului királyság központja, Kulu rádzsájának székhelye volt.  Kőrösi Csoma Sándor Zanglából jövet itt szándékozta bevárni tanítóját, Szangye Püncog lámát.  Megállapodásuk értelmében 10 napot várt a Lámára, és miután meggyőződött arról, hogy az a tél közeledtével járhatatlanná váló hágókon át már úgysem tudja követni, indult csak tovább, feladva eredeti tervét, hogy : „ az 1824-25-ki telet a Lamával Sultanporban, Kulu tartományban fogom tölteni,...”
1847-ben Kulu tartomány elveszítette függetlenségét és a brit birodalomhoz csatoltatott.
A Biasz-folyó 40 km-re Kulu alatt merőlegesen nyugatra fordul és áttör egy hegyvonulatot.  Ezen a szakaszon az út nagyon keskeny, mára robbantással kiszélesítették annyira a völgyet, hogy egy autósáv elfér benne. A szurdok sziklafalai meghaladják a 300 m-es magasságot. A sziklafalakról és a meredek hegyoldalakról gyakorta vízesések dübörögnek le a Biaszba.
Kulu városa 1217 m magasan fekszik, a tőle 68 km távolságban lévő Mandi már csak 755 méteren. E város mellett egy tavat találunk, amely úszó szigeteiről nevezetes. A település hindu, szikh és buddhista zarándokhely, s a hívők a vallásuknak megfelelő szentélyekben róhatják le tiszteletüket szentjeik, isteneik iránt. A buddhista és hindu templomokban különlegesen szép szobrok láthatók.
Mandinál elhagyjuk a Biasz-folyót, ismét délnek fordulunk és Szukétin, a mai Szundinagaron keresztül a Manditól 58 km-re lévő, a Szatledzs-folyó partján elterülő Bilaszpurba érkezünk. Csoma az innen 60 km-re fekvő Szabáthuba, a brit birodalom határállomására utazott. A városka még a XIX. században, az újabb brit hódításokkal párhuzamosan elvesztette jelentőségét.
Csoma 1824. november 26-án érkezett meg Szabáthuba másfél évi himalájai, megpróbáltatásokkal terhes tartózkodás után, s átnyújtotta Kennedy századosnak, az állomás parancsnokának Moorcrofttól kapott ajánló és igazoló levelét. A százados szívélyesen fogadta Csomát, de azért a kellő óvatossággal, amit a politikai helyzet teljes mértékben indokolt. Értesítette a kalkuttai főkormányzóságot és feltartóztatta Csomát, akitől igazoló jelentést kértek. Kőrösi Csoma Sándor ekkor – szokásától eltérően – részletesen beszámolt addigi útjáról és tevékenységéről. Az 1825. január 28-án kelt, Kennedy századosnak címzett levél "Csoma utazásainak máig fellelhető legpontosabb, s majdnem egyetlen hiteles krónikája." (Terjék)Terjék József: Emlékek Kőrösi Csoma Sándorról Budapest, 1984 (58.o), továbbiakban: Terjék

d) Kerülőúton Puktálba (Szatledzs völgy: Basehr, Kunavar, majd a tibeti Szpiti és Lahul)
Csoma 1825. június 6-ig tartózkodik Szabáthuban, ahol bár megbecsülték, de csodabogárnak tekintették, ami nagyon zavarta őt. A tél elmúltával már meglehetősen türelmetlenül várta, hogy útját folytathassa, s havi 50 rúpia főkormányzósági támogatással és a Szabáthuban megismert Gerard doktor ajánlóleveleivel felszerelve, a doktor tanácsának megfelelően, elindul, hogy az esős évszak beállta előtt a Szatledzs-völgybe jusson, s ott új segítőt keresve folytassa tanulmányait Baséhr tartomány könyvekkel jól felszerelt kolostorainak egyikében.
Útjának első állomása Szimla lehetett, amelynek közeléből indul a Tibetbe vezető fontos karavánutak egyike. Szimla, Himácsal Pradés állam fővárosa, az egykori brit-indiai alkirály és a pandzsábi kormányzóság nyári székhelye, jelentős üdülőváros – melyet gazdag vegetációja, a környező erdőségek miatt „India tüdejének” is neveznek –, Csoma idejében csak néhány házból állt. Az első állandó épületet csak 1822-ben emelték ezen a helyen. A város alapításában Kennedy százados is jelentős szerepet játszott.
A település hosszan nyúlik el egy emelkedő hegygerincen, amely egy másik kereszt irányú hegygerincbe torkollik. Ez a T alak határozza meg a város szerkezetét. A T betű alja 1900 m-en van, s a hosszanti szára a 2400 m magas Dzsákó hegyen találkozik a mindkét oldalra lejtő keresztszárral. A város főútjait elhagyva nagyon hamar meredeken lejtő mellékutcákra juthatunk mindkét oldalon. A város igazi vonzereje az elviselhetően meleg nyári időjárás s az itt még viszonylag enyhe tél. Bár a monszunt itt nem lehet megúszni, csak Kásmírban, mégis sokan jönnek fel ide nyárra Delhiből a tehetősebbek közül. A szép kilátást nyújtó Dzsákó-hegyen egy hindu templom áll, mégpedig egyike az úgynevezett „Hanumán” templomoknak, amelyekben a szabadon élő majomcsapatokat élelemmel látják el a hívők. A majmot a hinduk szent állatnak tartják, mert a Rámájana eposz tanúsága szerint, Rámát, Visnu istenség egyik földi megtestesülését, amikor az emberek megtagadták és feleségével meg fivérével együtt száműzték hazájából, a majmok segítették meg. Ennek tulajdonítható, hogy a hinduk nem bántják a majmokat, Szimla is tele van velük.
A Szimlától Tibet felé vezető karavánút 60 km után éri el a Szatledzs-folyó völgyét.

A távolságadatok Szimlától Tetháig közelítő jellegűek. Az egykori karavánút többször keresztezi a folyót, de sokszor el is távolodik tőle. A falvak gyakran nem közvetlenül a folyó mellett, hanem a völgy oldalában, törmelékteraszokon helyezkednek el. A nagyobb esésű szakaszokon a folyópart járhatatlan, ilyenkor az út nagy kerülőket tesz. Ezért a folyót átszelő egy-egy híd rendkívüli fontossággal bír. A Szatledzs-folyó völgyének felső szakasza Kína közelsége miatt még ma is meglehetősen elzárt. Mindez fokozottan igaz a Szpiti-völgyre, a Szatledzs-folyó oldalvölgyére, amelyen át Csoma a későbbiekben Zanszkár felé indult. Jelen munkámban, a Lahul és Szpiti tartományban megtett út leírásánál két alapvető forrásra – A.H Francke 1909-es expedíciójának leírására (A.H Francke: Antiquities of Indian Tibet. Calcutta, 1926.), valamint a Tucci–Ghersi-féle 1933-as expedíció leírására, (Tucci-Ghersi: Kincses Tibet. Budapest, Magyar Földrajzi Társaság könyvtára), – támaszkodtam.

Kotgurnak (Kotgarh) hívják azt a falut, ahol a Szatledzs-folyó partjára érünk. A falu és környezete maga a trópikus, dús vegetációjú India; a magas hegyek még túl messze vannak, s így sem meterológiai, sem etnikai szempontból nem érzékelhető hatásuk.
A brahmanista vallás építészeti emlékeivel találkozunk a Kotgurtól 38 km-re levő Nirmand faluban is. Az itt található hindu templomok jellegzetesen indiaiak, Orissza állam zömök, süveg alakú tetővel fedett kőépítményeire emlékeztetnek. A Sívának és Visnunak szentelt templomok, főleg a bejárati rész körül gazdagon faragottak, aprólékosan kidolgozott szobrokkal ékesítettek, bizonyítva az indiai kőfaragók hatalmas mesterségbeli tudását. A templomok mellől nem hiányozhat a kultikus fürdőzés céljait szolgáló vízmedence sem. Ezektől stílusban alapvetően eltérő, felfelé görbülő, pagoda formára épített, kettőstetejű templomot is találunk Nirmandban, a himalájai építészet jellegzetes példáját, melynek kiteljesedését Nepálban és Bhutánban figyelhetjük meg.
Baséhr tartomány jelenlegi fővárosa, Rampúr 119 km-re esik Szimlától. Csoma útja során itt találkozhatott először ismét a lamaista kultúra nyomaival.  Rampúr nevezetességei közt a királyi palotát érdemes megemlíteni, kertjeivel, vendégházaival, de jelentősége messze elmarad az ősi főváros épületei mögött.
Rampúrtól Csini felé könnyen járható út vezet a Szatledzs-völgyben, de ez nem jelenti azt, hogy az út végig a folyó partját követi. Sokszor meredeken felkapaszkodik az erdős-sziklás hegyoldalba, majd onnan hirtelen ereszkedik alá a folyópartra. Ennek tulajdonítható, hogy a fagyos, szeles hegyoldalak váltogatják egymást kínzó trópusi hőségű völgytalpakkal. A másik következmény, hogy az állandó hullámzás miatt az utasnak a Szatledzs emelkedésénél lényegesen nagyobb szintkülönbséget kell leküzdeni.
Rampúrtól 22 km-re érhetjük el Baséhr régi fővárosát, Szarahant, melynek királyi palotája a hegyoldalba, egy fűvel benőtt törmelékteraszra épült.  A kőből épült vastag falakat kínai stílusú, fa pagodatető fedi.  Az erődszerűen kialakított épületet kisebb pagodatetős tornyok veszik körül, a legmagasabbon erkély fut körbe. A palota középső traktusát kettős tető borítja. Az épületegyüttes uralja az alatta húzódó folyóvölgyet, s a baséhri rádzsa múlhatatlan dicsőségét hirdeti.  A palotához közeli templomban, még Csoma idejében is, a haragos Káli istenséget, Siva feleségének, Durga istenasszonynak egyik megtestesülését olykor csak emberáldozattal lehetett kiengesztelni.
Szarahantól nem messze, Paunda falucska alatt megjelennek az első imafalak és imazászlók, jelezve a tibeti befolyás közelségét. Taranda elhagyott Dévata temploma illetve Nahar és Szungra a manalihoz hasonló hindu fatemplomai a két vallás együttélésére utalnak. Baséhrben ez nem csak egymás mellett létezést, hanem sokszor teljes keveredést jelent. A buddhista-lamaista istenségek feloldódnak a hindu panteon isteneiben, a hagyományok, kultuszok mindkét világvallás elemeit magukba olvasztották.
A lamaista elemek feltűnése nem véletlen: Szarahantól 22 km-re, Vangtunál húzódott egészen 1650-ig a gugei királyság határa.  Guge (vagy Zsang-Zsung) a mai kínai Tibet legnyugatibb tartománya.
Vangtu után tibeti jellegű, lapos tetejű házakkal is találkozunk már. Urni falucskánál újabb szép, faragásokkal bőségesen díszített hindu fatemplomot tekinthetünk meg, majd néhány kilométerrel lejjebb, jobbról a Szatledzsbe ömlik a Baszpa-folyó, és nemsokára elérjük Csinit.  Itt már ismét magas hegyek között járunk, a Himalája jeges-zord arcát mutatja, de a gleccserek méltóságteljes, komor háttere előtt, a zöld erdőkkel övezett Csini idilli képet nyújt.


* * *

Csini, vagy mai nevén Kalpa, Felső-Baséhrhez, vagy ahogy gyakran nevezik: Kunavarhoz (Kinnaur) tartozik. Szemben vele a 6000-6500 m magas jeges hegycsúcsok fala, a kunavari vagy indiai Kailasz-csoport monumentális tömbje emelkedik, eszünkbe juttatva névadóját, a tibetiek szent hegyét. A város építészete hasonlatos a korábban látott településekéhez. Visnu fatemploma előtt zenepavilont találunk, ahol a nép vallásos táncait járja. A dúsan faragott pavilon a himalájai művészet egyik legszebb példája. A laposan elnyúló földszintes lakóépületek is fából épültek. A haragos Káli isten csini templomában is hoztak egykor emberáldozatot. Az isten itt nem vigasztal és vezet, mint fenn a tibeti kolostorokban, hanem jón és rosszon felül áll, engesztelhetetlen és végzetes.
Csinit elhagyva buddhista területre léptünk. Ezt bizonyítják Pangi falu lamaista kapui és csörtenjei, valamint Rarang lamaista temploma, melyet már a múlt század végén építettek, s így Csoma még nem láthatta. Rarang és környéke a nagy fordító, Rincsen Szangpo emlékét őrzi Jó tibeti szokás szerint, mutogatnak itt egy sziklát, melyben a nagy fordító lábnyoma látható, amelyet akkor hagyott ott, amikor sikertelenül akarta buddhizmusra téríteni a Raranggal szemközti falu lakosait, s a feldühödött tömeg meg akarta ölni.  Ekkor Rincsen Szangpo repülve volt kénytelen elmenekülni a helybéliek gyilkos haragja elől, és éppen a folyó túlpartján, a Rarang falu melletti sziklán ért földet.
Dzsangi mani-falaival szemben, a folyó bal partján van Kinam vára, melyet a baséhri rádzsa építtetett. Errefelé már nyoma sincs a gazdag erdőknek, füves legelőknek, a növényzet ritka, borókabokrok és elszórtan egy-egy cédrusfacsoport a legjellegzetesebb. A hegyoldalak kopárak, az oldalvölgyekből jeges vizű gleccserpatakok törnek elő. Egy ilyen patak völgyében fekszik Csoma későbbi tibeti tartózkodásának legfontosabb állomása, Kanam.

A falu környékét a patak termékennyé varázsolta, zöld mezők, néhány fa, művelt földek jellemzik Kanam környezetét. A falu tibeti jellegű, lapos tetejű, fehérre meszelt házaiban a helyi nyelvjárást kiválóan, az irodalmi tibetit alig beszélő parasztok élnek. A falu ennek ellenére tibeti jellegű. A tibeti buddhista kolostort a faluban különböző helyeken fekvő három kisebb templom alkotja. A kolostort a XI. században alapították, majd gelukpa befolyás alá került. Valószínűleg a legfelső épületben élhetett Csoma három évig, harmadik útja során. A középsőben volt a könyvtár, a harmadik már a falu és a földek közé szorult.  Csoma itt meggyőződhetett arról, hogy a könyvtárban a tibeti buddhista Kánon egy teljes példánya valóban megtalálható, de a viszonyokat mégsem ítélte alkalmasnak tanulmányai folytatására. Erről így írK.CS.S levele C.P Kennedyhez Tetha, 1825. október 16. A továbbiakban: 2. levél – forrás: Terjék egy később keletkezett levelében:
„A vallás szolgái Kanum- és Sungnámban fél-hinduk; ők a tibetieket utálják, gyűlölik, mivel ezek marhahússal élnek.  Általában véve nagyon tudatlanok s nem beszélik jól a tibeti nyelvet sem. Minthogy nem valék képes azon országban elég értelmes emberre akadni, a ki a tibeti nyelvet jól tudja, sem pedig szert tenni azon nyelvtani könyvekre, melyek az én nyelvtanomnak és szótáromnak alapul szolgálnak: ott hagyám Busahirt s Pitin és Lahulon át Zangskarba utaztam.”
Kanam 223 km-re van Szimlától, s innen 20 km-re fekszik Pu, Kunavar egyik legnagyobb faluja, mely a folyó jobb partján található. Erre a völgy kiszélesedik, s szép mezőknek és néhány gyümölcsöskertnek ad helyet. Szarahantól Puig a kunavari nyelv különböző tájszólásait beszélik, melyeket Tibet felé haladva egyre erősebben befolyásolt a tibeti, és még most is tisztelnek nem buddhista istenségeket, végeznek ősi bön szertartásokat, énekelnek hálaadó énekeket, melyek tibeti szövegébe rengeteg helyi kifejezés, ma nem használatos szólás keveredett, olyanok, melyeket ma már meg sem értenek. A himnuszok a természeti erőket megszemélyesítő istenek mellett a falvak védisteneinek szólnak, s úgy őrzik a letűnt korok és kultúrák nyelvi rétegeit, ahogy évszázadok emlékét őrzi a Kunavarban még meg nem bontott föld.
Nem sokkal Pu után egy régi erőd romjait láthatjuk. Az út itt a Szatledzs sziklás partján vezet, az egyre gyakrabban feltűnő mani-falak és lamaista sziklavésetek között. A Szatledzs sziklaszurdokában, egy nehezen járható ösvényen haladunk a Szpiti-folyó torkolata felé, amit Namgya falunál el is érünk. A jelenlegi kínai-indiai határ közelében vagyunk. A karavánút nem tudja követni a hegygerincet áttörő Szatledzs-folyót, hanem a Sipki-hágón keresztül vezet Tibet belső részébe. A hágón túl Guge tartomány, a hágón innen a gugei királyok által többször leigázott Szpiti terül el.
Namgya falu meredek hegyoldalba épült. Lapos tetejű házai mint hatalmas lépcsők fokai helyezkednek el egymás felett. A gazdagabb épületeket egy-egy szépen faragott ajtó, ablak, vagy erkély díszíti. A falu közel 3000 m tengerszint feletti magasságban van, 6000 m-es hegyek árnyékában.


* * *

Kőrösi Csoma Sándor Namgyánál északnak fordult, hogy elhagyva a Szatledzs völgyét, a Szpiti-folyót követve folytassa útját Zanszkár felé, hátha rá tudja venni Szangye Püncogot az újabb együttműködésre. A Szpiti egy sziklahasadékon keresztül egyesül a Szatleddzsel, s ezért a zanszkári útnak is el kell távolodnia a folyóparttól.
Az ösvény meredeken emelkedik a Szpiti-folyót övező hegyoldalban és 5 km-re Namgyától, a mélyben tajtékzó Szpiti-folyó felett elérjük Tasigangot. A falu törmelékes, omladozó, kopár hegyoldalba épült, s az állandó kőomlásoktól az isteneken kívül csak a mani-falak védelmezik. A falu feletti sziklán, a kőomlásoknak kevésbé kitéve, kolostor áll, ahol egy szent ember, egy „megtestesült”, valamelyik tibeti bölcs reinkarnációja, fontos vallási személyiség él. A gompa a vörös süveges rendhez tartozik.
A Tasigang feletti hágóhoz végeláthatatlan, poros törmeléklejtőn kapaszkodunk fel, s a túlsó oldal sem vigasztalóbb, amerre haladunk lefelé, csak sárgás homok és kő és kő mindenütt. Naho (Nako) falu közelében, melyet Csoma egyik levelében név szerint is említ, két kis templomot találhatunk.  Az egyikben egy vízvájta, zöldes színű kődarab előtt róják le évszázadok óta a hívők a tiszteletüket, mert Padmaszambháva tenyérlenyomatát vélik felfedezni benne. A templomban néhány falfestmény is kiállta az idők próbáját. A másik épületben, mely egy kicsivel magasabban, egy kis fennsíkon található és alapítása Rincsen Szangpo nevéhez kötődik, nagyon szép stukkószobrok láthatók. Ettől a templomtól nem messze van egy szikla, melyen a falu feletti monumentális havasok, a Purgyul-hegy istenének kőbe merevedett óriás lábnyoma látható.  Naho tulajdonképpen három különböző kis településből áll, amelyek más-más hegyoldalba épültek, s a Purgyul-hegy geleccserei által táplált patakok választják el őket egymástól.
A Namgyától 10 km-re lévő Nahotól újabb 10 km-re van Csang falu, a település közepén elhelyezkedő újkeletű és a falu felett a hegyoldalban található ősi, vörös süveges templomával, melyhez hosszú mani-falak vezetnek. Az épület közelében, a Szpiti meredeken lejtő jobb partján, egy régi vár romjait is megtekinthetjük.
Utunk tovább egy bővizű patak mellett vezet egy keskeny, száraz völgyig, melyet egy hegyi patak mélyített a laza kőzetbe.  A mély, kanyargós és meglehetősen szűk mederben könnyű a haladás, bár nem lehet tudni, hogy a hirtelen kanyarok mögött vajon mivel találja szemben magát az utazó. Azt azért sejthetjük, hogy a legtöbb kanyar mögött újabb kopár, kietlen, agyagos, poros hegyoldalak következnek.
A táj egyhangúságát enyhíti, hogy néhány kilométerrel odébb egy vulkanikus területen haladunk keresztül. Szürkés-feketés, lukacsos tufatömbök utalnak a föld belsejének egykori aktivitására. Azután az út egyre sivatagosabbá válik, sárgás homokos dombok sora, fantasztikus görbületűre gyűrt kőzetrétegek, fehérre, feketére és vörösre színeződött sziklák, a lábunk alatt felforrósodott homok: lenyűgöző és egyben riasztóan rideg díszletei a kősivatagnak.  Lépteinkkel felkavarjuk a vastag port, mely a kőzetből kimállott apró csillámdarabokkal van tele. A csillámokon sziporkázva szóródik szerteszét a forró sivatagi nap.
Ez a több mint 40 km hosszú kopár terület, melyet kereszteznünk kell, a Szpiti-folyó nagy kanyarulata, a Hurling sivatag nevet viseli.
A sivatag peremén, Lori faluban végre elhagyjuk a vigasztalan tájat, amit néhány gyümölcsfa és a megművelt földek megjelenése mutat. A sivatagi vándorlás után igazi zöld oázisba jutottunk. Lori még Szpiti peremvidékének minősül, de az ide 5 km-re fekvő Tabo, Rincsen Szangpo által alapított híres és nagy kolostorával, már jellegzetes szpiti település.
A falutól fél kilométerre található, fallal körülvett kolostor nyolc templomból áll. A gompa a Szpiti-folyó széles teraszára épült, s minden oldalról csörtenek veszik körül.  Ezeknek a csörteneknek az alapzatán gyakran kis ablak van, melyen keresztül bepillanthatunk az építmény belsejében kialakított kis kamrába, ahol szent tárgyakat, könyveket, feliratokat és ca-cákat helyeztek el. A legnagyobb templomot, mely egyben a legrégibb is, Rincsen Szangpo építtette, a többi épület újabb, a XIV. század környékén emelték őket. A kolostor freskói és szobrai rendkívül gazdagon jelenítik meg a Buddha legendát, a buddhista panteon isteneit, a buddhizmus himalájai térhódításának legfontosabb állomásait. Bár a kolostor helyenként igen romos állapotban van és a szerzetesek elhagyták, a maradványok így is árulkodnak arról, hogy egykoron a nyugat-tibeti buddhizmus jelentős központja volt ez a hely. A krónikák állítása szerint Tucci-GershiTucci-Gershi: Kincses Tibet. a XIII. században a gugei királyok parancsára ebben a kolostorban tanácskoztak Tibet leghíresebb tudósai, bölcsei. A lámák elhagyott lakócellái a kolostortól keletre, egy omladozó sziklán helyezkednek el. A kolostor körül, a folyó teraszán megművelt földek, s néhány gyümölcsfa is található.
Az út, tovább Po felé a folyó mentén halad, bár az összeszűkült, nagy sodrású víz partján az ösvényt gyakran elmossák az áradások, kényelmetlen kerülőkre kényszerítve az utazót. Po 3500 m magasan helyezkedik el és 11 km-re van Tabotól. Innen az ösvény megint erősen emelkedik Drangkhar, Szpiti tartomány fővárosa felé, amely Szimlától 342 km-re, Kanamtól 119 km-re van.
Drangkhar királyi palotája a folyó fölött tornyosuló meredek sziklára épült.  A vár igazi sasfészek, bevehetetlen erőd.  A törmelékes sziklacsúcsból úgy nőnek ki az emberkéz emelte falak, mintha a sziklákkal együtt keletkeztek volna. Az éles sziklagerincen hosszan elnyúlnak a palota épületei, az azóta elhagyott lakóházak. Az egykor fényes város romokban hever, s a fővárosi rang ma már csak névleges. A templomok is düledeznek, a falfestményeket és szobrokat kikezdte az idő. Ezek a pusztulófélben levő templomok a lamaizmus ismerői számára mégis felbecsülhetetlen információkat szolgáltatnak az ezen a vidéken visszaszorulóban levő ősi kultúráról.
Lithang érintésével viszonylag könnyű út vezet a Drangkhartól 20 km-re fekvő Kazéba, melynek kolostora több mint 4000 m-rel van a tengerek szintje fölött.  Az óriás hegyek árnyékában nem is érzékelhető, hogy milyen magasan vagyunk.  Ha a kolostor az Alpokban lenne, a legtöbb csúcs falai alatt húzódna, s Európa legmagasabb hegye, a Mont Blanc is csak János-hegynyi dombocskának tűnne a gompa ablakaiból. A kolostort, a XI. században alapított s a XIII.  században jelentős világi hatalomra szert tett szakjapa rend gompáját – melyet fekvése miatt a „ rend őrszemének” neveznek – egy fennsík rendkívül meredek peremére építették.  Magas, fekete, fehér és vörös sávokkal díszített falak veszik körül. A falak mögött elhagyott udvarokban, sikátorokban húzódnak meg a lámák lakóépületei.
Kazétől még 13 km-t kell megtennünk Szpiti tartomány egyik leghíresebb kolostoráig, a Ki gompáig. A tibeti kolostorok nagy részében a főnöki teendőket valamely régen élt nagytudású bölcs vagy vallásalapító jelenlegi reinkarnációja látja el.  Ezek sokszor „megtestesült buddhák” vagy „bóddhiszattvák”, kik miután elérték a tökéletességet s lényegileg buddhává lettek, lemondanak a Nirvánáról, hogy példájukkal segítség az embereket a tökéletesedés útján. A Lhaszai Potala megtestesültje, a Dalai láma, Avalókitésvara reinkarnációja.  A Ki gompa mindenkori főnöke Rincsen Szangpo, a nagy fordító újjászületettje, aki elterjesztette a buddhizmust itt is, a hegyek közé zárt mély völgyekben.  A kolostor tökéletes kúp alakú, meredek lejtőjű domb csúcsán épült. A sziklák közé emelt házak magas falakkal simulnak a hegyoldalba. A falak mögött egyenetlenül, lépcsőzetesen egymás fölött legalább hat szintben helyezkednek el az épületek. A kolostor a sárga süveges rendhez tartozik.
Ki után fontos elágazáshoz érkezünk. A nyugatnak forduló Szpiti-folyót elhagyva, észak felé vezet egy út az 5580 m magas Parung-hágón keresztül, a Morári-tó érintésével és Zanszkár megkerülésével az Indus-folyó völgye és Leh felé. Csoma a folyó mellett maradt és majdnem forrásáig követte az egyre jobban elkeskenyedő Szpiti-folyót. 4020 m magasságban haladunk át Kibar falun, majd egy kis hágóra kapaszkodunk fel. Innen lefelé tartunk kopár, homokos törmelékkel borított hegyoldalakon, s így üdítően hatnak ránk a nagy pusztaságban Kioto falu zöld, művelt földjei és facsoportjai. A falucska jellegzetes tibeti házaival Szpiti utolsó lakott települései közé tartozik. Ezután utunk ismét emelkedni kezd és a Szpiti-völgy bejáratától, Namgyától 183 km-re, 4500 m magasan, a Kanzam-hágónál elérjük a tartomány határát.

* * *

A hágó nem csak vízválasztó, hanem Lahul és Szpiti tartomány határa is. Ha körbepillantunk, tőlünk délnyugatra, a Sigri-csúcs és a róla leszakadó hatalmas gleccser mögött van a Rothang-hágó. Az út ebben az irányban Loszar falun keresztül a Csandra-völgyben vezet. A Rothang-hágó a Kanzam-hágótól 53 km-re található. Nem zárható ki, hogy Csoma a Rothang-hágóhoz ment a Csandra- völgyön lefelé, hogy csatlakozzon a Rothang-hágó alatt, a Zanglából Szabáthuba menet már kipróbált úthoz. Ekkor a Singo-hágón keresztül jutott vissza Zanszkárba. Ebben az esetben a Sigri-gleccseren való átkelés bizonytalanságainak és a Csandra-folyó gyakori áradásainak következtében fennálló nehézségeknek volt kitéve és rendkívül sok szintet vesztett lefelé a völgyön. A Rothang-hágótól viszont viszonylag könnyű útja volt, a már megismert tájon haladhatott. Valószínűbbnek tűnik azonban, hogy a rövidebb utat választotta és a Kanzam-hágóról leereszkedve a Csandra-folyó völgyében fölfelé indult el. Tartsunk mi is erre, de előtte vessünk egy búcsúpillantást Szpiti tartomány kopár hegyeire!
Utunk a Csandra-folyó forrásvidékén vezet keresztül. A jégmentes, száraz Szpiti után ismét a gleccserek világába csöppentünk. A Csandra-folyó mellettünk, ahogy haladunk egyre feljebb, mind keskenyebbé válik, majd a Baralacsa-hágót övező hegyek geleccsereinek egyikében el is tűnik. Felkapaszkodunk a kettős hágóra. Először a magasabb 5100 m-es déli hágót érjük el. 45 km-re vagyunk a Kanzam-hágótól: Csoma s egyben a mi közvetlen úticélunk, Szangye Püncog faluja, még 70 km-re van innen. A 4891 m magas keleti hágót egy jobbkanyar után keresztezzük. Ekkor már a Manali-Leh hadiúton járunk, mely Csoma idején még nem volt kiépítve, de a nyomvonala biztosan megvolt.  Jelenleg az út Leh felé vezető szakasza gyakran le van zárva.

Elvileg itt is elkanyarodhatott volna Csoma és a hadiút egykori nyomvonala mentén, Zingzingbár falun keresztül lemehetett volna Darcsába, az első útja során érintett Singo-hágó alatti faluba, de ekkor ismét neki kellett volna gyürkőznie a Himalája főgerinc megmászásának. Aligha valószínű, hogy számára különlegesen vonzó lett volna a már ismerős út, hiszen őt mindig vezették, sohasem ment egyedül, a saját feje után.

Csoma tehát minden bizonnyal a Baralacsa-hágótól észak-keletnek indult tovább Szaraj Kilang, a 4460 m magas füves-patakos pihenőhely felé.
Szaraj Kilang után nem sokkal, a Baralacsától 25 km-re az ösvény észak-nyugatnak, Zanszkárnak fordul. A Jaman-folyócska partján haladhatunk tovább, ismét felfelé. Útközben megcsodálhatjuk a folyó mély és veszedelmes szakadékát, mely laza, könnyen omló löszfalban jött létre. Most értékelhetjük igazán döntésünk helyességét, hogy nem mentünk le a járt útért Darcsába. Igaz, hogy az előttünk tornyosuló hágó felülmúlja a Singo-hágó egyébként igen tekintélyes 5100 m-es magasságát, de a Barlacsa-hágó óta csak néhány száz méter szintet vesztettünk.  A 4600 m magasan fekvő Csumik Marpo faluban eldönthetjük, hogy az 5435 m magas Pirce-hágón, vagy az ennél alacsonyabb, de kitérőt jelentő Szaricsan-hágón keresztül ereszkedünk le a jól ismert, Zangla felől megjárt Singo-la hágó alá vezető völgybe. Ha a rövidebb út mellett döntünk, melyet egyébként gyakrabban használnak, s ezért talán Csoma is ezt követte, akkor megtekinthetjük még a káprázatos panorámát a Pirce-hágóról, ahonnan tiszta időben még a Karakorum hegylánca is látszik.  Ebben az esetben, jóval Kargiak alatt, Tetha falutól nem messze érjük el az ismerős ösvényt.
Kőrösi Csoma Sándor 1825. augusztus 12-én érkezett meg Tethába, Szangye Püncog falujába. Szimlából való elindulta óta 67 nap telt el. Csoma megbánta, hogy ezt az utat választotta, mert rendkívül „tekervényesnek” találta. Egyéb szempontból így értékeli az utat:
„...Ez országokban akadályokra akadtam az esős időszak és a hordárok hiánya miatt; különben egész utamban semmi más hátrányt vagy kellemetlenséget nem tapasztaltam, kivéve, hogy hordárokra nem valék képes oly könnyen és hamar szert tenni, a mint óhajtottam volna.” (2. levél)

e) Tetha és Puktál
Csoma hiába kereste Szangye Püncogot falujában. A láma nem számíthatott Csoma érkezésére, s így egészen szeptember 26-ig nem is tért vissza „Tibet pusztáiról, ahol üzleti ügyek miatt tartózkodott”.  Feltehetően nemcsak a szerencsétlen véletlen, hanem tudatos döntés is szerepet játszott abban, hogy a Láma nem követte Csomát Szabáthuba, s így nagy lehetett a meglepetése, amikor a szívós európait a falujában ismét viszontlátta. Csoma egyezségre jutott Szangye Püncoggal, amiről ezt írja:
„Most már megkötöttem vele a szerződést tervezett munkám bevégzésére. Lekötötte magát, hogy itt marad és dolgozik november 10-től kezdve a jövő év nyári solistitiumáig, velem lakván a pukdali zárdában, családja birtokához tartozó egyik szobában.” (2. levél)
Tetha mindössze 16 kilométerre esik Puktaltól. Az út a Szanszpo-folyó partján vezet, apró, megművelt teraszok és hegyes földpiramisok között. A folyó mindkét oldalán van út a kolostor felé, amely egyébként a Szanszpo jobb partján található. Hogy mikor melyik út van használatban, azt a rövidéletű hidak, s az ingatag hegyoldalak állapota határozza meg.
Leírhatatlan élmény a Szanszpo egy kanyarulatában megpillantani a kolostort.  Hosszú, csörtensor szegélyezte ösvény vezet a főbejárathoz. A fehérre meszelt épületek úgy lapulnak a sziklafalba, mint a fecskefészkek. Az épületegyüttes olyan, mint hatalmas mesterséges lépcső a Szanszpo felett. Ha egy cella tetejéről lepillantunk a völgybe, mintha a folyó nem is a szikla előtt, hanem alatta folyna. A kolostor a rőt színű sziklákra tapadva, a nagysodrású Szanszpo felett, háttérben a mélykék himalájai éggel ideális hely az elmélkedésre, a meditációra, az ember és a természet örök harmóniájának átélésére. A XI. században emelt kolostor egy barlang köré épült, ahol a főszentély is meghúzódik.  A barlangban kis kőmedencék vannak, melyekben a mindig azonos magasságban álló víz, a helybéliek meggyőződése szerint, gyógyhatású. A kolostor jelenleg a sárgasüveges gelukpa rendhez tartozik.
Kőrösi Csoma Sándor 1825. november 10-től 1826 októberéig tartózkodott a kolostorban, illetve Tethában, a láma falujában.  Munkájának előrehaladásával nagyon elégedetlen volt, Szangye Püncog, itt, az otthonához közel meglehetősen megbízhatatlan tanárnak bizonyult. Erről Csoma így írK.CS.S. levele H.H. Wilsonhoz, Puktal 1826. augusztus 21. – forrás: Terjék egy levelében:
„A Láma igen hanyag volt a tanításban, s csak rövid ideig maradt velem. Azóta nem valék képes más egyént találni, aki czélomhoz segítsen.”
A Puktal gompát Csoma biográfusai közül Baktay Ervin kereste fel elsőként 1928-ban, mindjárt Zangla után, s itt is készíttetett és elhelyezett egy Csoma-emléktáblát. A tábla közvetlenül a főbejárat fölé került. Már csak azért sem jelölhették volna meg vele Csoma celláját, mert 1928-ban az már nem állt. Míg a zanglai táblák végérvényesen eltűntek, a puktali megmaradt, s ezzel együtt valami halvány emléke a tibetisztika alapítójának, a buddhista szentnek Kőrösi Csoma Sándort 1933-ban Tókióban bóddhiszattvának nyilvánították, s így bekerült a buddhizmus szentjeinek sorába., Kőrösi Csoma Sándornak, a lámák körében.
Csoma arra számított, hogy a lámával való közös munkálkodás után, megállapodásukhoz híven, együtt mennek vissza Szabáthuba, de a fentiek miatt az év letelte előtt Csoma egyedül indult el a hosszú útra India felé.
Mivel sem az indulás, sem az érkezés időpontját nem ismerjük, nem könnyű megállapítani, Csoma milyen útvonalat választott Szabáthu felé, de mivel oda útjának körülményességére sokat panaszkodott, feltehető, hogy az egyszerűbb, a Kulu-völgyön át vezető ösvényt választotta, azt, amelyen Zanglából először Szabáthuba jutott.


vissza az oldal tetejére