vissza a kezdőlapra

vissza az utazásokhoz

Kalkutta

Vajon mikor hagyta el Csoma Szabathut, s indult el Kalkutta felé? Sajnos nem tudjuk pontosan. Csak Kalkuttába érkezésének dátuma ismert, ez 1831 május 5. Útjáról semmilyen adattal nem rendelkezünk, hogy hogyan utazott, erről csak feltevéseink vannak. Az biztos, hogy a kalkuttai úthoz anyagi támogatást kért az angol kormánytól, amit meg is kapott. Szüksége volt erre a segítségre, hisz hatalmas csomagjaival nem utazhatott gyalog, mint eddig oly sokszor útjai során.
Könnyű leírni: Kőrösi Csoma Sándor valamikor az 1831-es év elején útrakelt, s jó 3 hónapi viszonylag kényelmes utazás végén megérkezett Kalkuttába. De vajon olyan egyszerű volt elhagynia a hegyeket, ahol éveket élt, s egy új, egészen más világba „alászállni”?
Kőrösi Csoma Sándor idegenül érezte magát már Szabathuban is az angolok között. Nem volt társaságkedvelő ember. Félrehúzódó, elszánt, magányos alkatnak írták le azok, akik találkoztak vele. Ha végigkísérjük életútját, nem is gondolhatjuk ezt másképpen. A magas hegyek csendjéből a zajos angol társasági életbe csöppenni nem kis változást jelenthetett Csoma hétköznapjaiban. De hol van ez a változás ahhoz a magrázkódtatáshoz képest, amelyet a nyüzsgő, túlnépesedett, ellentmondásos, egyszerre felséges és elriasztó hindu-Indiába való érkezés okozhatott számára! Szabathu, a kis katonai állomás a csend szigete lehetett egy közepes indiai nagyvároshoz képest.
Ha elhagyjuk a Himaláját, megváltoznak az utak, megváltozik az időjárás, megváltozik a vallás, megváltoznak az emberek. A Himalája jellegzetesen száraz, hideg, a belső láncok közt rendkívül csapadékszegény időjárását felváltja a meleg, nedves, állandóan párás, esős éghajlat. Csoma télen indult Kalkuttába, ekkor még elviselhető lehetett a hőmérséklet, de a nagy változást biztosan megérezte szervezete. Hol voltak már a hegyek, melyek olyan élesen látszanak, legyenek bármely messze, mintha karnyújtásra lennének! Hol volt már a csípősen tiszta levegő, a mélykék ég! Ha egy európai repülővel érkezik Indiába, s kiszáll a légkondicionált gépből, akkor érzi meg csak igazán a mindenre ránehezedő sűrű párát, mely még a lélegzést is megnehezíti. Ha valaki kiszáll egy ilyen gépből, úgy érezheti magát, mintha hirtelen India hegyeiből a síkságra érkezett volna.

a) Szabathuból Delhibe (Pandzsáb, Harijána államon át)
Szabáthut elhagyva Csoma szekéren kezdhette meg hosszú útját Kalkutta felé. A Himalája előhegyeit keresztezve a mai Pandzsáb állam területén haladt dél felé. Legfeljebb kis falu lehetett ottjártakor Csandígárh, a Szivalik-hegység lábánál fekvő város, melyet Pakisztán kiválása és Lahor elszakadása után szemeltek ki Pandzsáb fővárosának a hótól gyakran elzárt Szimla helyett. A mai város a legmodernebb időket idézi: a neves építész, Le Corbusier tervei alapján építették.
Ambála, Csandígárh-tól délre, már Csoma idejében is jelentős város volt, majd' 60 000 lakossal. A város Pandzsáb határán fekszik, jellegzetes szikh település és jelentős kereskedelmi központ, karavánutak csomópontja volt. Ambála Pandzsáb határa, ettől délre Delhiig Harijana állam helyezkedik el. Ez a kis állam Pandzsábból vált ki 1966-ban, itt a hindi nyelvű pandzsábiak élnek, szemben az északi területek szikhjeivel és hindujaival, akik a pandzsáb nyelvet beszélik.
Kétségkívül járt Csoma Delhiben. Ezt a hatalmas várost aligha kerülhette el. Az is valószínű, hogy eddig szekérrel utazott, s kb. 285 km-t hagyott maga mögött. Hogy innen szekérrel folytatta-e az útját, vagy hajóval indult tovább a a Gangeszbe torkolló Dzsamna-folyó mentén, vagy csak később szállt hajóra, nem tudjuk eldönteni. Az, hogy használt hajót Kalkuttáig, valószínű. Valószínű egyrészt azért, mert a hajó bevett, kényelmes közlekedési eszköz volt Csoma idejében, s nem volt a közúti közlekedésnél lényegesen lassúbb, másrészt valószínű azért is, mert később Csoma Kalkuttából északra utazván, mint ahogy erről egyik levelében beszámolt, hajóval ment a Hugli-folyón felfelé, s ha használt hajót a folyón felfelé, miért ne használt volna korábban, más folyókon lefelé?
Delhi Csoma idejében már évszázadok óta az India központja volt. Hindu és mohamedán uralkodók, a mogulok, s végül az angolok irányították innen az országot, építették a várost. Ezen a területen, melyen a történészek szerint nyolc város épült fel, egymás mellett találhatunk ősi hindu templomot és hatalmas mecsetet. A tibeti építészet egyszerű és célszerű kolostoraik helyett gazdag, aprólékosan díszített templomokat találunk itt, amelyekben megjelenik az isten nagyságát hirdető öncélú pompa. A város a Gangesz-síkság peremén fekszik, a Dzsamna-folyó partján, India szívében. A város a mohamedán hódítások kezdetén, a XII. század végén indult virágzásnak. Bábar, az első mogul uralkodó 1526-ban fővárosát Agrába helyezte, de 1650-ben Sahdzsahán visszaköltöztette Delhibe a mogul dinasztiát. Sahdzsahán fia, Aurangzeb uralkodása alatt a város legdicsőségesebb korszakát élte. 1803-ban foglalták el a britek Delhit, s így Csoma érkezésekor a 160-180 ezres lélekszámú városban már a britek kormányoztak, bár névleg meghagyták a mogul uralkodóház hatalmát.
Vajon Csoma időzött-e Delhiben? Megtekintette-e fontosabb műemlékeit? Vagy csak kizárólag a Kalkuttában rá váró feladatokra, könyvének kiadására gondolt? Jobban kellene ismernünk őt, hogy ezekre a kérdésekre válaszolni tudjunk.
Delhi műemlékei közül először a várostól 10 km-re fekvő 71 m magas Kutab Minar tornyát tekintjük meg. A tornyot Hindusztán „hetedik csodájának” tartják. Építését 1199-ben kezdte meg Delhi első mohamedán szultánja, Kutab-ud-Din, de a tornyot csak utódja tudta befejezni. Végleges magasságát a XIV. században nyerte el. Az ötemeletes torony erkélyei, terrakotta díszítései 8 évszázada ellenállnak az időnek, az építész rendkívüli képességeit dicsérve. A toronytól nem messze található egy mecset, melynek romos udvarán áll a híres, nem rozsdásodó vasoszlop. A 7 méteres oszlopot az V. században emelték, s azóta dacol az idővel, rajta rozsdásodás nyomát sem lehet felfedezni. Az oszlop időtállósága nem kis fejtörést okoz a régészeknek. A Kutab Minartól 100 méterre álló Alai Minar tornyát nagyratörő alkotója a Kutab Minarnál is magasabbra tervezte, de építőjének halála miatt végül torzóban maradt.
Delhi jelentős műemlékei közé tartoznak a síremlékek. Az egykor hatalmas uralkodók halálukban is bizonyítani akarták nagyságukat. Tughlak király városában, Tughlakabádban áll a város alapítójának vörös homokkőből és márványból épült síremléke. A XIV. században uralkodott Tughlak király sírja már jól mutatja azokat a formákat, melyek azután a XVI. századtól a mogul építészetben nyerték el végső alakjukat. Delhi mellett Agra, Fatéhpur Szikri épületei hirdetik ennek a művészetnek a nagyságát. Első ezek közül Humájun császár síremléke, mely vörös homokkőből és fekete, sárga, fehér márványból készült. Hatalmas hagymakupolája a Tadzs Mahal későbbi szépségét vetíti előre.
A mogul építészet alkotása India legnagyobb mecsetje, a Dzsáma Madzsid is. A XVII. század elején építették, ugyanúgy vörös homokkőből és fehér márványból, mint elődeit. A hagymakupolás mecsetet négy égretörő minaret fogja körül. A mecsettel szemben találjuk a Vörös erőd épületét, amelyet 1648-ban Sahdzsahán építtetett. Fia, Aurangzeb egy körbástyát húzott az épület elé, a hatásosabb védelem érdekében. „A palotából menyasszonyt csináltál, és fátylat dobtál az arcára.” - írta Sahdzsahán börtönéből fiának. A palota legszebb részei közé tartozik a Nyilvános kihallgatások csarnoka. Mindent drágakövekkel kirakott márvány díszített. A Magánkihallgatások csarnokában állt a világhírű, gyémántokkal és más drágakövekkel díszített Pávatrón. A csarnok mennyezetét eredetileg ezüsttel borították. Erre arany betűkkel írták az alábbi sorokat:
„Ha van a földön paradicsom,
Akkor ez az, ez az, ez az!”

b)  Delhiből Kalkuttába
Csoma Delhiből hajóval és közúton is folytathatta útját. A folyó kanyargása miatt a hajóút némileg hosszabb, de talán kényelmesebb volt. Agra, a mogulok egykori fővárosa nem egészen 200 km-re fekszik Delhitől, közúton. 140 km megtétele után érjük el Mathurát, India egyik legősibb városát, a szent várost, melyet Krisna szülőhelyének tartanak. A város és a Dzsamna-folyó úgy vonzza Visnu isten követőit, mint Benáresz és a Gangesz Síva híveit.
Ha Csoma közúton indult tovább Delhiből, nem lehetünk biztosak abban, hogy érintette Agrát. Életrajzírói mégis valószínűsítik ezt a lehetőséget. Meg kell értenünk őket: aki ismeri Agra szépségét és nagyrabecsüli Csomát, kihasználva a múlt idők homályát, elvezeti őt erre a helyre. Mi Delhiben ültessük hajóra őt, s így a Dzsamnán ereszkedve lefelé, biztosan megláthatja a világ építészeti csodájának méltán tekintett Tadzs Mahalt.
Sahdzsahán császár második felesége, Mumtaz Mahal 14 gyermeket szült férjének. 1630-ban szülésbe halt bele. A férj felesége halála után teljesen összetört. Hat hónappal később megfogadta, hogy olyan épületet emeltet felesége emlékére, amely szépségben a világ minden épületét felülmúlja. A Tadzs Mahal 1623-tól 1643-ig épült. Az épületegyüttest vörös homokkő paloták keretezik, s ezek között áll hófehér márványalapon a síremlék, mely maga is teljes egészében fehér márványból épült. Fehér a kupolája, fehérek a minaretek, fehérek a finoman áttört kőrácsok. Ezt a fehérséget csak kiemeli a környező épületek vörössége. Az emlékmű díszítését drágakőberakásokkal oldották meg. A drágakőintarzia technikáját olasz mesterektől vették át a mogulok, s előszeretettel alkalmazták. A falakat a Koránból vett idézetek díszítik. Mumtáz Mahal sírkövét is sűrű drágakőminta díszíti. Bár egy apró virág kirakásához hatvan gondosan csiszolt drágakő szükséges, illesztésnek nyomát sem lehet felfedezni. Mumtáz Mahal mellett nyugszik férje, az építtető, a legnagyobb mogul építész, Sahdzsahán is.
Agra másik nagy nevezetessége az agrai erőd. Az épületet Sahdzsahán nagyapja, az Agrát fővárossá tevő legnagyobb mogul uralkodó, a nagy Akbár építtette. A félelmetes, összesen 2.5 km hosszú, 21 m magas falak között hatalmas vizesárkok húzódnak. Az erős és hódító Akbár bevehetetlen erődöt épített Agrába, unokája pedig csodálatos márványpalotákat emelt az erődön belül. Az agrai csarnokok pompája semmivel sem marad el a Vörös erőd hasonló építményeiétől.
Elhagyva Agrát, folytassuk utunkat hajóval, feltételezve, hogy Kőrösi Csoma Sándor is ezt tette! Allahabád a következő nagyobb város a Dzsamna mentén, majd' 600 km-re Agrától. Itt egyesül a Gangesz és a Dzsamna. Ettől lesz a hely vallási szempontból is különleges. Minden tavasszal zarándokok ezrei érkeznek ide, hogy rituális alámerüléssel szerezzenek érdemeket, s így egy jobb újjászületést. A városban a hindu szenthelyek, a mogul emlékek s az első buddhista uralkodó, Asóka császár 2200 éves oszlopa egyaránt megtalálható, jól példázza India sokszínűségét.
Most már a Gangeszen hajózva tovább, elérhetjük a hinduk legszentebb városát, Benáreszt. Tőle 10 km-re van Szárnáth, a romváros, ahol először prédikált Buddha a Kr. e. VI. század közepén: „forgatta meg a Tan kerekét”. 300 évvel később Asóka császár volt az, aki méltó emléket, sztúpákat emeltetett a nagy esemény színhelyén. Benáresz a világ legősibb városai közé tartozik. Mikor Buddha Szárnáthba jött, Benáresz már régi település volt, hiszen a város Babilonnal, Ninivével, Thébával egyidős. A város a megváltó erejű Gangesz partján zarándokok millióit fogadja. A Gangesz partját 5 km hosszan lépcsők szegélyezik. A lépcsőkhöz kis teraszok tartoznak, melyeken Siva lingamját, a termékenység, az élet szimbólumát mintázó stilizált oszlopok találhatók. A folyóparton emberek tömegei végzik szent fürdőjüket. A lépcsőkön fakírok, szentek, csodatevők, jógik láthatók. Vannak, akik nem térnek haza Benáreszből. A part mentén mindig égnek a halotti máglyák. Nincs annál nagyobb szerencse, mint ha valakinek a porát a Gangesz nyeli végül magába. A város utcái szűkek, a lesoványodott, virágfüzéres tehenektől alig lehet elférni. Az idő itt megállt. A város jelkép: a szent, a nagyszerű, a romlott, a primitív, az európaiak által csodált és lenézett India jelképe.
Kalkutta egyértelműen közelebb van Benáreszhez közúton, mint hajón. Persze, ez nem jelenti azt, hogy hajóval ne lehetett volna akár Kalkuttáig eljutni. Kalkuttától északra el kell hagyni a Gangeszt egy olyan csatornarendszeren keresztül, amely a Hugli-folyóba torkollik. E folyón leereszkedve azután nem nehéz elérni Kalkuttát. Hajón az út közel 900 km Benáresz és Kalkutta között. Kalkutta a Hugli-folyó partján tengerparti kikötőnek tekinthető. A folyó széles torkolatán a nagymerülésű hajók fel tudnak úszni. Még inkább így volt ez 1757-ben, amikor a britek a tenger felől hatalmukba kerítették a várost. Kalkutta nem a műemlékek városa, hanem a tengeri kereskedelemé, a hivataloké, s talán minden indiai város közül leginkább a brit gyarmatosítóké.
Csoma úgy érkezett ebbe a városba, hogy itt bevégezheti azt a munkát, melyet az ekkor már halott Moorcroft felkérésére elvállalt, s megszerezheti magának a mindig áhított, megérdemelt hírnevet, hogy azután ismét régi célja, az őshaza felkutatása felé forduljon.


vissza az oldal tetejére