Nyitólap

Szemtanúk, kortársak



Tanárok

Nagyenyedi kollégium

Nagyenyedi tanárok

Baricz János (1774-1859)

Kollégiumi professzor, orvos. Tanulmányait a nagyenyedi kollégiumban végezte, miután 1792-ben lépett felső tagozatra. 1799-ben a bécsi egyetemre ment tanulmányútra, ahol orvosi diplomát szerzett. 1811-ben került Nagyenyedre tanárnak és itt természethistóriát, kémiát, orvosi és "baromgyógyászati" (állatorvosi) ismereteket adott elő, s egy ideig a német nyelv oktatását is rábízták. Az oktatás vonalán kevésbé volt ugyan sikeres, de mint orvos kiváló nevet szerzett magának, s 1837-ben országos főorvosi rangot érdemelt ki. Baricz tíz évvel volt idősebb Csománál és kollégiumi tanulmányai alatt a székely diák professzora. Már csak a közöttük lévő kor-és rangkülönbség miatt sem lehetett azok között, akikkel együtt Csoma fogadalmat tett az őshaza felkutatására. Baricz ismerte és nagyra becsülte Csomát; neve ott szerepel azon öt nagyenyedi professzoré mellett, akik a szászvárosi gimnázium megüresedett tanszékére Csomát ajánlották 1817-ben. Csoma hálájat és ragaszkodásét viszont az mutatja, hogy I.július 18-i levelében Bariczot azok között említi, akiknek példányt szán tibeti munkáiból.

Benke Mihály (Oroszfalu, 1757 - Nagyenyed, 1817)

Kézdivásárhelyen kezdte tanulmányait, majd Nagyenyeden folytatta. Az itteni kollégiumban, 1772-ben lépett felső tagozatra. Hazait iskolái végeztével Jénába és Göttingába ment tanulmányútra. Hazatérve gr.Teleki Lajos nevelője lett, majd 1791-től 30 éven át a nagyenyedi kollégium filozófia tanára lett. Az erdélyi utazáson lévő Kazinczy Ferencet a tanári kar nevében Benke köszöntötte. A kantianus filozófia egyik úttörője volt Erdélyben. Enyeden egy ideig a rektorprofesszori tisztet is betöltötte. Kortársai feljegyezték róla, hogy jó tanár volt, de még jobb gazda és jótett lélek. Jó szívének melegét nemcsak a diákokra, hanem a város szegénységére is sugározta. Kedvelt diákjai számtalanszor érezték vendégszeretetét. Ennek rendjén a háromszéki Benke Mihály pártfogását földijére, Csomára is kiterjeszthette. Féltő szeretetének jele lehetett, hogy Csomát igyekezett lebeszélni veszélyesnek ítélt ázsiai utazásáról.

Benkő Ferenc (Magyarlápos, 1745 - Nagyenyed, 1816)

Kollégiumi tanár, természettudós. A nagyenyedi kollégiumban tanult, 1764-ben lépett a felső tagozatra. Iskolái befejeztével néhány évig Erdélyben dolgozott, majd 1776-ban Jénában és Göttingában hallgatott teológiai, de különösen természettudományi stúdiumokat.
Előszeretettel az ásványtant és földrajzot tanulmányozta. Hazatérve előbb nagyszebeni lelkészként működött, majd 179o-től Nagyenyeden a természethistória, földrajz és német nyelv professzora. Kitűnő nevelő. Az anyanyelvi és természettudományi oktatás híveként Apáczai Csere János nyomdokain haladt. Feltűnést keltett, hogy nagyenyedi kollégiumi tanszéke elfoglalásakor magyar nyelvű előadással mutatkozott be. Az ő érdeme a nagyenyedi kollégium természettudományi múzeumának megalapítása. Beható szakirodalmi munkássága elismerése jeléül a jénai Természetvizsgáló Társulat tagjává választották. Még Göttingenben lefordította és jegyzetektel látta el Werner Ábrahám A köveknek és értzeknek külső jegyeiről szóló művét (Göttingen1782). Később megjelenttette Magyar mineralógiáját (Kolozsvár 1786). Irodalmi és művelődéstörténeti érdeklődésére vall esztendőnként kiadott Parnassusi időtöltése (-VII.kötet, Nagyszeben 1793-18oo). Ő írta az első Magyar geográfiát (I-II.kötet, Nagyszeben 18ol-2.). – Benkő a természethistória és német nyelv mellett földrajzot is tanított Nagyenyeden és sokban gyarapította Csoma idevágó ismereteit. Az akkoriban megjelent Parnassusi időtöltés III.kötete Napkeleti utazók címen fontos útleírásokat közölt, melynek adatait keleti utja során Csoma eredményesen hasznosithatta. Különösen hasznos lehetett számára Nibur 176l-ben kezdődő északafrikai és ázsiai expedíciójának története, mert a dán kutató útvonala részben egybeesett azzal a területtel, amelyen Csoma is haladt. Ugyanúgy értékes információkat nyújthatott Benkő Magyar geográfiájának II. kötete a Csoma által is érintett területek tálalásával, az itt élő népek nyelvének, műveltségének,vallásának és történelmének leírásával.

Hegedűs Sámuel (Ujtorda, 178l – Szászváros, 1844)

Kollégiumi tanár, lelkipásztor, egyházi író, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. 1791-től a nagyenyedi kollégiumban tanult Herepei Ádám, Benke Mihály és Benkő Ferenc irányításával. Utolsó diákéveit Ugrón István nevelőjeként többnyire iskolán kívül töltötte. 18o5-ben a kollégiumban a poetica osztály tanítója. 18o7-ben Göttingába küldték tanulmányai folytatására, ahol több neves tanárral közeli kapcsolatba került. Erdélybe visszatérve tanárként és lelkészként Nagyenyeden, Kolozsvárott és Szászvároson tartózkodott. Herepei Ádám halála után, 1814-ben a nagyenyedi kollégium történelem, retorika és politikatudományi tanszékére került tanárnak. Francia nyelvet is tanított. 1827-1829 között a kollégium rektorprofesszora. Rektorsága idején állították fel a nagyenyedi nyomdát. 1832-ben – a nagyenyedi professzorok közül elsőnek – választották a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává. 1837-től haláláig szászvárosi lelkészként működött. Egyházi írói munkássága mellett a történettudományban és nyelvészeti téren is dolgozott, verseket is írt. Idézhetjük Poétái próbáit (I-II. kötet, Kolozsvár I837)
Amikor 1799-ben Csoma Enyedre került, Hegedűs Sámuel már köztanítóként oktatta az alsó-osztályos tanulókat. Noha csak három evvel volt idősebb Csomanál, 1802-ben a syntaxis osztályban tanította. Évek múlva ismét találkozott életútjuk. Mikor ugyanis 1814-ben Hegedűst az enyedi kollégium tanárának hívták meg, mint senior, Csoma volt az ifjúság követe, így Csoma és Hegedűs az 1814-től ismét együtt dolgoztak a kollégiumban. Hegedűs elismerte és sokra becsülte Csomát, ennek jeléül ő is ajánlotta tanárnak a szászvárosi kollégiumba. Musnai és nyomában mások döntőnek tartják Hegedűs Csomára gyakorolt tudományos befolyását, mert ekkoriban (1815) alkotta meg A Haza Históriára tett némely rövid jegyzések című őstörténeti munkáját. Kétségtelen, hogy a korszak minden jelentős magyar tudósával együtt mindketten a hun-magyar rokonság hívei voltak, több lényeges kérdésben ellenkező véleményen voltak (pl. székely eredetkérdés). Keleti útja során Csoma egészen más útvonalon haladt, mint amiben Hegedűs szerint megegyeztek. Csoma és Hegedűs viszonya korántsem volt olyan harmonikus, amilyennek az utóbbi feltüntette. Ennek oka az lehetett, hogy Hegedűs Csoma keleti útját kivihetetlennek tekintette s miután az utazó ragaszkodott hozzá „fanatikus bolond”-nak nevezte. Ellentétükre vall az is, hogy Csoma sem levelet nem intéz hozzá, sem tiszteletpéldányt nem küld Hegedűsnek tibeti munkáiból. Ennek ellenére Hegedűs Csomáról írott nekrológja (Egy hazafi szó és egy baráti köny Kőrösi Sándor sírja fölött: Pesti Hírlap, 1842. október 27, 19o. sz., pp. 759-761) nagy tudósunk ifjúságának fontos forrása.

Herepei Ádám (Lozsárd, 1756 – Nagyenyed, 1814)

Kollégiumi tanár, egyházi író. Iskoláit a szászvárosi református gimnáziumban kezdte (1764-1768). 1768-ban Nagyenyedre ment át és 1772-ben lett togatus, felső tagozatú diák. Később a bázeli, marburgi és genfi egyetemeken folytatta tanulmányait. Hazatérte után házitanító lett gyerőmonostori báró Kemény Simon, Alsó-Fehér vármegye főispánjának fia mellett. 1790-ben meghívták professzornak a nagyenyedi Bethlen Kollégiumba, ahol történelmet, retorikát és politikatudományokat adott elő. Ő volt az alsó osztályok pedagogarchája, tanvezetője s ebben a minőségében döntő szava volt az osztálytanítók kinevezésében és a tanulók felvételében. Haladó szellemisége, kitűnő tanári tulajdonságai és szónoki tehetsége folytán a kollégium meghatározó személyiségei sorába tartozott. Számos egyházi beszéde jelent meg nyomtatásban. Halotti búcsúztatójában Mohai Károly Herepeit „az Erdélyi Cathedrális Eloquentia” egyik atyjának nevezi. Az enyedi kollégium egyik jótevője: végrendeletileg 15.000 forintot hagyott iskolájára. Kéziratban maradt munkáinak nagyrésze Nagyenyed 1849. évi pusztulásakor megsemmisültél. - Herepei Ádám Csoma tudományos érdeklődésének döntő formálója. Csomát a nagyenyedi kollégiumban végig tanította, előadásai nagy hatást gyakoroltak a diákság soriban, Csomára is. Mint a nemzeti gondolat elkötelezettje,erdélyi patrióta, felvilágosult gondolkodó Herepei egyaránt hatott a székely diákra, különösen a magyar őstörténet és eredetkutatás kérdésében vallott felfogására. Részben az ő indíttatása alapján indult Csoma ázsiai útjára. Tanártársa és utóda a tanszéken, Hegedűs Sámuel kiemeli Herepei szerepét az ifjúság történelmi tudatának alakulásában. A kitűnően tájékozódott Herepei a történettudomány élvonalába tartozó tudósok alapján oktatott (Deguignes, Pray, Schlözer, Katona, Windisch stb.) és bár a hun-magyar rokonság híve volt, nyitottnak mutatkozott minden új eredmény iránt.

Kovács József (Zabola, 1764-Nagyenyed, 1837)

Kollégiumi professzor. Háromszéki székely katonacsaládból származott. Nagybátyja, (ugyancsak Kovács József ) nagyenyedi professzor, a kollégium nagy jótevője. Tanulmányait a nagyenyedi kollégiumban kezdte, majd külföldi egyetemeken (Jéna, Hága, Göttinga) folytatta. Hazatérve báró Kemény Simon nevelője volt. Nagybátyja halála után, 1795-ben az enyedi kollégium matematika és fizika professzorává választották s ezt a tanszéket egészen 1837-ben bekövetkezett haláláig betöltötte. Családja nem lévén, a kollégium diákjainak felkarolásában-támogatásában lelte örömét. Végrendeletében a kollégiumra hagyta 34.000 kötetes könyvtárát s jótékony célokra is hatalmas összeget hagyományozott. Kovács József is tanára volt Csomának. Az ő neve is azon tanárok között szerepel, akik Csomát a szászvárosi professzori katedrára ajánlották 1817-ben. Csoma bizalmát volt professzora iránt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy Teheránból, 1820. december 2o-án kelt levelét Kovács Józsefhez intézi, s általa a nagyenyedi patrónus urakhoz. Még egy adat maradt fenn kettőjük bizalmas viszonyáról, amikor Csoma 1821-ben 300 rúpia segélyt vett fel Henry Willock teheráni angol ügyvivőtől, kötelezvényt állított ki, hogy halála esetén Nagyenyeden Kovács József professzor fogja azt kiegyenlíteni. Kovács József professzor azok között szerepel, akiknek Csoma kalkuttai 1835.július 18-i levelében tibeti munkáiból tiszteletpéldányt ajánl.

Kőrösi György (Küküllővár, ? – Nagyenyed, 1780)

Kollégiumi tanár, történettudós. Az 1750-es években, Ajtai Abód Mihály tanvezetése idején kezdte meg Nagyenyeden az alsó osztályok látogatását, majd 176l-ben lépett a felső tagozatra. Tanárai méltónak ítélték, hogy külföldre utazzon tanulmányai kiegészítésére. Hazatérve, 1774-ben lett az enyedi kollégium tanára, ahol keleti nyelveket, régészetet és történelmet oktatott. Elsőként kezdett magyar történelmet tanítani Nagyenyeden. A hun-magyar rokonság híve volt. A francia Deguignes-re támaszkodva, Pray, Otrokócsi Foris Ferenc és Desericzky Ince József (Desericius) érveit sorakoztatja fel elmélete alátámasztására. Ugyanakkor diákjait további kutatásokra, vitára serkentette. Kőrösi György munkája több kéziratos példányban állott a diákság rendelkezésére. Kéziratban hátrahagyott Magyar- és Erdélyország históriáját latinul készítette el. Gyarmattá Sámuel állítólag magyarra fordítva ki akarta adni, de végül is nem jelent meg. Kéziratos hagyatéka 1849-ben megsemmisült. 1780-ban, halála esztendejében Kőrösi György 2ooo forintos tőkével alapítványt létesített külföldön tanuló akadémiták támogatására. Kéziratos történelmi munkáit valószínűleg Csoma is ismerte. Egyes feltevésekkel szemben Csoma nem volt Kőrösi György rokona.









Göttingeni tanárok

Göttingeni egyetem

Artaud de Soulange, Francois (Párizs 1765 – Göttingen 1837)

Göttingeni professzor. Fiatalon, 1791-ben vándorolt ki Franciaországból, majd az emigránsokból álló királyi hadseregbe lépett és részt vett a forradalmi Franciaország elleni 1792. évi hadjáratban. 1794-ben Göttingenben telepedett le, ahol elvégezte az egyetemet, s itt nyert alkalmazást. 1799-től lektorként, 1805-től rk. tanárként, 1819-től pedig r. tanárként oktatta francia nyelvre és irodalomra az egyetemi ifjúságot. Később egyetemi munkájában segéd tanszemélyzetként Chateaubriand lektor, valamint Dubois és Lion doktorok segítették. 1814-ben azt kérte Hannover („második hazája”) kormányzatától, hogy francia kitüntetését viselhesse, 1821-ben pedig megkapta a Bourbon-királyságtól a becsületrend keresztjét. Artaud lehetett Csoma göttingeni francia nyelvtanára, de munkatársai is taníthatták. Csoma francia nyelvtudását a társalgás, a beszélgetés szintiére igyekezett emelni. [CsE]

Benecke, Georg Friedrich (Mönchsroth 1762 jún. l0 – Göttingen 1844. aug. 21)

Göttingai professzor és könyvtáros. 1780-tól Göttingenben tanult a klasszika-filológus Heyne tanítványaként. Már 1797-tól az itteni Egyetemi Könyvtár munkatársa és az marad haláláig. 1805-től a Georgia Augusta Egyetem rendkívüli tanára, 1807-ben doktorál. 1814-től rendes tanár. Szakterülete az ónémet irodalom, különösen a költészet története. Mint a brit nemzet őszinte barátja az anglisztika első tudományos művelője az egyetemen. Angol nyelvi és irodalmi kurzusokat egyaránt tartott, több angol munkát, útleírást fordított németre. 1812-ben egyetemi kollégái, Tychsen és Bunsen társaságában tudományos kutatóút során felkereste és a Georgia Augusta Egyetemi Könyvtár számára megszerezte Hillersleben, Magdeburg, Braunschweig, Gandersheim, Goslar, Hildesheim, Raderborn, Quedlinburg és Halberstadt egyházi intézményeinek értékes írásos emlékeit, 300 kódexet és ősnyomtatványt és 1500 középkori oklevelet. Az útról készült több száz oldalas jelentés és számos lista tudományos felkészültségük fényes bizonyítéka, a munkálatra a szakemberek a 19. sz. közepéig hivatkoznak. Kiválóan képzett filológus, aki a klasszika-filológia módszereit a germanisztikában és anglisztikában szakszerűen alkalmazta. Vérbeli kutatói alkata tette alkalmassá, hogy kéziratok, kútfők tanulmányozásával és forráskritikai módszerrel iskolát teremtsen. Az ónémet irodalom szerelmese volt ugyan, de benne élt a 18.sz. szellemiségében. A maga szakterületén klasszikus volt, aki a természettudós elmélyedő-boncoló vonásait érvényesítette. Gyakorló angol nyelvkönyvet is szerkesztett (Handbuch der englischen Sprache), az egyetemen angol nyelvgyakorlatokat is vezetett. Mellette az angol oktatásban feltűnik Bodenburg kandidátus is. Tudományos-oktatói tevékenységét sikeresen kapcsolta össze könyvtárosi munkájával. Az Egyetemi Könyvtár alkalmazottjaként előbb accessista (1789), majd titkár (1792), azután custos, könyvtárőr (1799). Heyne halála után Bunsennel együtt az Egyetemi Könyvtár szervezésében, állagának ellenőrzésében vezetőszerepet játszik. 1814-ben eléri a könyvtárosi fokozatot, Reuss igazgató és Bunsen professzor oldalán a könyvtári tanács tagja, miközben Blumenbach és Heeren professzorok a felügyelő tanácsban vesznek részt. Időnként könyvtártani kurzust is tart az egyetemen, 1837-től 1844-ben bekövetkezett haláláig pedig az Egyetemi Könyvtár vezetője. 1820-ban udvari tanácsossá nevezték ki, 1842-ben megérte könyvtárosi működése 50 éves jubileumát. Körösi Csoma Sándor göttingai felkészülésében Beneckének nagy érdemei vannak. Minden bizonnyal Benecke volt Csoma angol nyelvtanára, de könyvtárosként Benecke és Bunsen professzoriak gondoskodása segítette Csomát, hogy az Egyetemi Könyvtár gazdag gyűjteményeihez hozzáférhessen. Az a tény, hogy az Egyetemi Könyvtárnak küldött tibeti grammatikáját és szótárát nekik ajánlotta, aláhúzza e professzorhoz és könyvtároshoz fűződő szoros kapcsolatát és irántuk érzett elismerését. Felkészülését segítette, hogy az Egyetemi Könyvtárban jelentős számú keleti kézirat és könyvanyag volt. [CsE]

Blumenbach, Johann Friedrich (Gotha 1752 máj.11 – Göttingen 1840 jan. 22)

Göttingai orvosprofesszor, a modern antropológia megalapítója, az összehasonlító anatómia és természethistória művelője. Jénában, majd Göttingában tanult és doktorált (1775), 1776-ban a Georgia Augusta Egyetem rendkívüli, 1778-tól rendes tanára. Eredeti, nyílt és felvilágosult szellem, aki jó kapcsolatokat tartott fenn Goethével. Az orvostudomány számos ágát művelte. Előadott természethistóriát, antropológiát, összehasonlító anatómiát, filológiát, patológiát, de a legkiemelkedőbb eredményeket az antropológiában érte el. A természethistóriában a mineralógiát, botanikát és faunát egyaránt tanított, a hangsúlyt azonban az állatvilágra helyezte. Az antik klasszikusok munkáin nevelkedett. Élénk szelleme és kiváló előadókészsége az orvosi kar diákjain kívül nagyszámú hallgatóságot vonzott. Filozófiailag Kantra alapozott, tudományos munkásságában elődein kívül elsősorban saját kutatásaira, gyűjteményére és utazásainak tapasztalataira alapozott. Ő volt a göttingai egyetem természettudományi gyűjteményének vezetője, nagy koponyagyűjteményt állított össze. A természet fejlődéséről beszélve az emberiség kialakulására helyezte a hangsúlyt, annak egységét bemutatva öt fajt különböztetett meg (kaukázusi, mongol, etióp, amerikai és maláj). Alaptémáján (Allgemeine Menschen- und Völkerkunde) belül kitért egyes népek, népcsoportok jellegzetességeire (De generis huraani varietate nativa 1775; Handbuch der Naturgeschichte 1799; Collectionis suae cranio-rum diversarum gentium decades 1790-1820). Egyik főművét, a Handbuch der vergleichenden Anatomie und Physiologie (mely 1824-ig három kiadást ért meg) minden jelentős európai nyelvre lefordították. Az oktatói és tudományos tevékenységen kívül, mint könyvtáros-könyvgyűjtő is figyelmet érdemel. Heyne halála után (1812) az Egyetemi Könyvtár vezetésében, Heeren professzorral együtt a felügyelő bizottság tagjai lettek.
Biztosra vehető, hogy göttingai tanulmányai alatt Csoma Blumenbachot, az emberiség, a népek fejlődésének szakemberét és népszerű professzorát is hallgatta. Blumenbach az ázsiai népek kialakulásáról, történetéről is bőven szólt, szintúgy az ujgur-magyar rokonságról, melynek híve volt. Mint a világtörténelem, földrajz és néprajz kiváló ismerője egész földgömbünkre kiterjesztette figyelmét és kutatásait. Kiemelendő, hogy Blumenbach az emberiség egyetemes fejlődését kutatta. Széleskörű kitekintésének bizonyságául az utazások és útleírások közelebbről érdekelték. A göttingai Egyetemi Könyvtár kézirattára ma is őrzi, ötkötetes, több ezer címet tartalmazó bibliográfiáját, mely kontinensek, azokon belül országok és népek szerint csoportosítva az útleírásokat sorolja fel. (J.F. Blumenbach: Reisebeschreibungem. Göttingai Egyetemi Könyvtár Kézirattára. Hist. lit. 179/I-V.) Az egész világra kitekintő szelleme nyilvánvalóan hatást gyakorolt hallgatóságára is, kijelentései úttörő gondolatokat indítottak el. A Wurzbach-féle írói lexikon szerint Blumenbachnak az a kijelentése bírta rá Csomát ázsiai útjára, hogy a magyarok a kínai évkönyvekben gyakran szereplő ujguroktól származnak. [CsE]



Bouterwek, Friedrich (Oker-am-Harz 1766. ápr.l.– Göttingen 1828. aug. 9.)

Göttingenben Michaelistől teológiát és filozófiát hallgatott. 1798-ban filozófiából doktorált. Ugyanebben az évben megkezdte előadások tartását az egyetemen. 1805-ben rendkívüli, 1814-ben rendes tanárrá nevezték ki. Oktatói munkája során több tárgyat adott elő, illetve szeminarizált. Tanított esztétikát, retorikát, olasz és spanyol nyelvet és irodalmat, azon kívül fizikai földrajzot. Egy ideig a diákok „szabad asztalának” vezető tanára volt (1814-1818). Kitűnt a német és skandináv mitológia és ősköltészet ismeretével. A külföldi irodalom termékei közül több munkát fordított németre, élete elválaszthatatlan a göttingai Egyetemi Könyvtár történetiről, amelynek keretében tanulmányai elvégzésétől haláláig tevékenykedett. 1791-ben accesistaként kezdte, hogy két év múlva titkár (1793), majd könyvtárőr, custos legyen (1803), majd alkönyvtáros (1809/. 1814-ben könyvtárossá lépve elő az egyetemi könyvtári tanács tagja. Az intézmény szervezésében-vezetésében, fiatal szakemberek képzésében, bevezetésében nagy érdemeket szerzett. Élete jórészét a könyvtárban töltötte. 1812-ben Tychsen és Benecke társaságában tudományos kutatóút során nagyfontosságú kódexeket, kéziratokat és okleveleket szerzett a könyvtárnak (lásd a Benecke címszónál).
Csoma tudományos felkészülésében is érdemei lehetnek. Valószínűleg tőle tanulta a Göttingában elsajátított olasz és spanyol nyelvet. Keleti útjára készülődve Csoma látogathatta Bunsen fizikai földrajzi kurzusát, ami térképészeti gyakorlattal volt egybekapcsolva. (A göttingai Könyvtár jelentős térképészeti gyűjteménnyel rendelkezett). Lévén, hogy a göttingai Egyetemi Könyvtárnak küldött könyveit (tibeti szótárát és nyelvtanát) Beneckének és Bunsennek szóló köszönettel látta el, akik 1816-1818 között szívességükkel halmozták el, nyilvánvaló, hogy könyvtáros-tanárainak jelentős szerepe volt felkészülésében, könyvtári foglalatosságaiban. [CsE]



Dissen, Ludolf Georg (Gross-Schee 1784. dec. 17 – Göttingen 1837. szept. 27)

Göttingai klasszika-filológia professzor. Árvaságban nőtt fel, míg Göttingában Alma Materére talált. Itt tanult 1804-1808 között és itt is doktorált (1808) a görög igeidőkről és igemódokról szóló disszertációval. Magántanárként kezdte (1808) és a híres Heyne tanítványaként a klasszika-filológiát művelte élete végéig. Azután Marburg egyetemén tanított, majd 1813-ban visszakerült Göttingába, ahol haláláig működött. 1816-ban lett rendes tanár. Az antikvitás szellemét kutatva a klasszika-filológia széles skáláján dolgozott. Filológiai enciklopédiát, görög és latin nyelvet és irodalmat, görög és római régiségtant, görög verstant, Görögország ókorát, Homéroszt, Pindarost, Platónt, Cicerót és Terentiust mutatta be. Viszonylag keveset írt, munkássága súlyában annál jelentősebb. Nevéhez fűződik Pindarosz, Albius Tinullus és Demoszthenész kritikai kiadása. Szakjának kiváló ismerőjeként, nagy tudású nyelvtudósként a filológiai-forrás-kritikai módszert, a logikus szerkezeti felépítést és művészi kifejezésmódot képviselte. Törékeny testében kiváló szellem és erős jellem lakozott. Heyne halála utáni években, 1814-ben Mitscherlichet és Dissent bizták meg a filológiai szeminárium újjászervezésével. 1832-ben udvari tanácsossá nevezték ki. A göttingai Tudós Társaság tevékeny tagja volt.
Egyike volt Csoma mestereinek. Csoma professzora kedves témáját, Pindarosz költészetét hallgatta tőle s nyilvánvalóan tagja volt a klasszika-filológia tárgyait művelő filológiai szemináriumnak is. Ez a szeminárium lehetett az a tanműhely, ahol szövegkritika- és szövegértelmezés alapos,szinte szőrszálhasogató módszerének és a filológia legjobb hagyományainak alkalmazásával, nyelvészként keményen felkészítve, Csoma vállalkozhatott, hogy az európai tudósok és így az ő számára is teljesen ismeretlen és idegen tibeti nyelv rejtelmeibe behatolhasson és annak nyelvtanát és szótárát megszerkeszthesse. [CsE]



Eichhorn, Johann Gottfried (Dörrenzimmer, 1752 okt.l6 – Göttingen, 1827 jún.25./

Göttingai professzor, orientalista. 1770-1774 között a göttingai orientalisztika megalapítójának tekintett Michaelis tanítványa volt, de Walch, Schlözer és Heyne is tanította. Tanulmányai befejezte után (1775) a jénai egyetemen a keleti nyelvek tanára. Az orientalisztika ágazatai közül a keleti nyelveket, irodalmat és történelmet egyaránt művelte. Ekkori forráskiadványai közül említendő a Monumenta antíquissima históriáé Arabum post Albertum Schultensium (1775/, a Poesos Asiaticae commentariorum libri VI (1777) és a Repertorium für bib-lische und rcorgenlandische Litteratur (1777-1778). Az Einleitung in Alte Testament. műve három kiadást ért meg. A forráskiadványokhoz írt bevezetői és eredeti munkái a keleti nyelvek és tanulmányok, valamint bibliatudományok területén kiváló szaktudásról tanúskodnak. Korszakalkotó és óriási tudományos munkásságának címjegyzéke 1820-ban 49 önálló munkát sorol fel. Noha az orientalisztikát és teológiát művelte, érdeklődése sokkal szélesebb körű volt. 1788-ban a Göttingai Georgia Augusta Egyetemre nevezik ki a filológia tanárává, egyben elnyeri a brit királyi tanácsosi címet. Azután 39 évig Göttingában működik. Jórészt itteni munkássága eredményeként közli az Allgemeine Bibliothek der biblischen Litteratur tíz kötetét (1787-1803). De számos kötetet, tanulmányt és cikket irt még Kelet és a zsidók története köréből, valamint a keleti világi és vallási szerzők műveiből. Rendszeresen levelezett a kor másik jelentős orientalistájával, a francia Silvestre de Sacyval. A bibliatudományokban egyaránt foglalkozott az Ó- és Újtestamentummal, a prófétákkal (Mózes, Ézsaiás, Jeremiás, Jób), az apokrif szerzőkkel. A teológia keretében főleg az exegézist művelte. Öt-öt könyvet szánt az Ó- és Újtestamentumba való bevezetés céljainak. A kelettudománynak hódolva a német tudományos központok folyóirataiban foglalkozott még Kelet-India kereskedelmével, az arab számjegyekkel, arab numizmatikával, a drúzok vallásával, fordított arab regényt németre, értékelést írt mesteréről, Michaelisről. De munkássága átfogta a világtörténelem és kora történetének javarészét. Így két kötetben megírta a francia forradalom történetét (1797), a művelődés és irodalom történetét az új Európában, írt egy ötkötetes viltörténetet (1797-1814/, hat részben megírta az utolsó három évszázad történeti fejlődését (1803-4), a 19.sz. történetét (1817). A művészet- és tudománytörténetben is maradandót alkotott. Tevékeny részt vett a göttingai Tudós Társaság munkájában és jóidéig szerkesztette annak folyóiratát, a Göttingische Gelehrte Anzeigen-t, s számos könyvismertetést közölt benne. Értékelői kiemelik, hogy Eichhorn a Georgia Augusta Egyetem, a korabeli szellemi élet meghatározó személyisége volt, teológusként. orientalistaként egyaránt. Széleskörű tudományos tevékenységben racionális és elfogulatlan szemléletet és, módszert érvényesített, a bibliatudományokban pedig reális és kritikai álláspontot képviselt.
Egyetemi tanársága idején változatos előadásokkal táplálta nagyszámú hallgatóságát. Tudományos munkásságával összhangban előadott keleti nyelveket (hébert, arabot és szirt), az exegezisben az Ó- és Újtestamentum szerzőit, szövegeit egyaránt érintette; Mózest, Esaiást, Jóbot és a Zsoltárokat magyarázta, az Újszövetségben pedig az evangélistákat, Jánost, Pált és az Apostolok cselekedeteit.
Kőrösi Csoma Sándor fejlődése szempontjából az orientalista Eichhorn meghatározó tudományos személyiség volt. Eichhorn jótállása mellett kölcsönzött ki könyveket az Egyetemi Könyvtárból. Elsősorban tőle tanult keleti nyelveket, irodalmat és történelmet. Ő volt Csoma mestere az arab tanulásában és a "zsidó exegezis"-ben, amit Újfalvy előtt a török nyelvvel együtt tervének "főtényezői" gyanánt emlegetett. Koncepcióban, tudományos alaposságban, hozzáállásban, ügybuzgalomban, Kelet csodálatában Eichhorn Csoma példaképe volt.(A teljesség kedvéért meg kell említenünk, hogy Csoma göttingai tanulmányainak idején arabot M.Mahn és Köster is előadtak. Mahn kimondottan orientalista volt, előadta a szír, kaldeus és sémi nyelveket, azon kívül Kelet történetét és irodalomtörténetét is. Eichhorn emberileg is közel állott Csornához, akit hazatértekor útiköltséggel is segített. [CsE]

Fiorillo, Johann Dominik (Hamburg 1748. okt. 13. - Göttingen 1821. szept. 1)

Göttingai professzor, festő és művészettörténész, 1761-1765 között Rómában festészetet tanult, később Bolognában dolgozott. Mint több művészeti díj birtokosát a braunschweigi herceg udvari festőnek hívja meg. 1799-től állott a Göttingai Egyetem szolgálatában, ekkor nevezték ki rendkívüli tanárnak és könyvtári titkár minőségben az Egyetemi Könyvtár művészeti gyűjteménye vezetőjének. 1813-tól rendes tanár.
Fiorillo érdeme, hogy az egyetem művészeti anyagát (festményeket, metszeteket stb.), mintegy 70 darabot, különválasztva négy szobában helyezte el, és a művészeti gyűjteményt megalapította. Annak értékei között német, németalföldi, francia, olasz és más művész alkotása szerepel, köztük Rafael, Dürer és Rubens művei. Tanszemélyzetként művészettörténetet tanított, ennek sorában általános kurzusokon kívül a görög művészet történetét, antik (görög és római) szobrászatot. Az egyetem művészeti gyűjteménye felhasználásával gyakorlati bemutatókat is tartott, ugyanakkor művészetelméletről szólva az alkotás, a rajz, a szerkezet rejtelmeibe is bevezette hallgatóit. Egyik tanulmánya Mátyás király olasz tudósaival és művészeivel foglalkozott. Több tudományos és művészeti társaság és akadémia tagjává választotta.
A Csoma-irodalomban napjainkig tévesen úgy szerepelt, mintha az erdélyi magyar diákot Göttingában Fiorillo angol nyelvre oktatta volna. Valójában Fiorillo az egyetemen nem tanított angol nyelvet. Névjegyzékünkből kiderül, hogy Csoma az angol nyelvet Benecke professzortól tanulta. [CsE]

Heeren, Arnold Hermann Ludwig (Arbergen 1760 okt.25 – Göttingen 1842. márc.8)

1779-ben Göttingában először a teológiával kezdte egyetemi tanulmányait, de aztán a klasszika-filológus Heynéhez és a történész Spittlerhez pártolt. Az utóbbi gondolatköre meghatározó lesz Heeren egész életére. 1784-ben doktorált, a következő évben pedig tanulmányi körútra indult. Bejárta Ausztriát, Itáliát, Franciaországot és Németalföldet, megismerte Róma és Párizs életét és értékeit. Egyetemi pályáját 1787-ben kezdte Göttingában rendkívüli tanárként. Heyne, Gatterer, Schlözer és Spittler tanítványaként, egy ideig a filológia és történettudomány között ingadozik, végül a történettudomány mellett kötelezi el magát. 1794-ben még a filozófia rendes professzora, majd Spittler visszavonulása (1797) után ő lesz Göttingában a történelem professzora. 1806-ban udvari tanácsossá nevezik ki. Német, francia, olasz és dán folyóiratokban közölt tanulmányaival először klasszika-filológiával foglalkozott. Hírnévre azonban 1795-hen megjelent, három kiadást megért ötkötetes történeti munkájára tett szert (Ideen über die Poli-tik , den Verkehr und den Handel der vernehmsten Völker der altén Welt), melyet több idegen nyelvre is lefordítottak. Az Európa-centrikus szemlélettel szakítva a mű első két kötete az afrikai népek történetével foglalkozott, s Európának csak egy kötetet szánt. Másik, szinte felül-múlhatatlannak tekintett munkája, a Handbuch der Geschichte des europäischen Staatsystem und seiner Colonien (1809). Gazdag munkássága kiterjedt a keresztes háborúkra és azok hatására, a „két India” történetére, a politikai elméletek történetére, a görög és római írók Indiára vonatkozó feljegyzéseire, a perzsa történelemre. Eichhorn halála után vezető szerepet játszott a Göttingai Tudós Társaság és a Göttingische Gelehrte Anzeigen munkájában. De érdemei elismeréséül a római, párizsi, müncheni, koppenhágai, hágai és rigai akadémiák is taggá választották.
Heeren az egyik legsikeresebb göttingai professzorként ismert. Előadásait mindig zsúfolt tantermekbe gyűlt diákság látogatta (óráit Bismarck is hallgatta.) Történeti előadásai időben és térben igen széles skálán mozogtak, az ókortól a jelenkorig terjedtek és jószerivel az összes kontinensek népeinek múltját átfogták. Noha előadott statisztikát is, annál sokkal fontosabb térképes demonstrációkkal összekapcsolt világföldrajza. De mindenekelőtt a hosszú éveken át tartott, az egész világra kiterjedő Allgemeine Lander- und Völkerkunde c.kurzusa.
Heeren a pragmatikus történeti iskola híve volt, őt a népek múltja, a gazdasági-társadalmi-kereskedelmi fejlődés erővonalai érdekelték, az egész világ megismerése, és megismertetése a célja, nem annyira az adatokat, mint a folytonosságot kereste a múltban. Ugyanakkor a történeti forráskritika módszerét alkalmazta, az emberséget és elkötelezettséget hirdette, fantáziát vitt a múlt bemutatásának művébe. Mint a korai liberalizmus híve a történelmi folyamat politikai és merkantilista oldalát hangoztatta, érzékenyen reagált a szociális reformokra.
Csoma Heeren hallgatói közé tartozott. Különösen fontosak voltak számára történelem professzorának széles kitekintésű Ázsia történetére vonatkozó részei, az Allgemeine Lander- und Völkerkunde, az európai gyarmatbirodalmak kialakulása, szintúgy, mint a térképészeti ismeretekkel összekapcsolt világföldrajz. Heeren a Göttingische Gelehrte Anzeigen, hasábjain ismertette híressé vált tanítványa munkáit. [CsE]

Heyne, Christian Gottlob ((1729. szeptember 25–1812. július 14)

Göttingai professzor, klasszika-filológus. 1763-1812 között tanított a göttingai egyetemen és szakjának iránymutató személyisége volt. Ő szervezte meg az egyetemen a filológiai szemináriumot. 1791-1812 között az Egyetemi Könyvtárat is vezette, és kiváló szervezőmunkájával tűnt ki („Heyne-éra”). A vezetésére bízott könyvtár nemcsak több tízezer kötettel gyarapodott, hanem az egész civilizált világból szerzett művekkel. 1797-ben 138 periodika járt a könyvtárba (köztük l0 német, 2 francia és 2 amerikai újság, 12 általános, tudományos, 20 teológiai, 9 jogi, 12 orvosi folyóirat). Könyveinek és írásos hagyatékának nagy része az Egyetemi Könyvtárat gyarapította.
Heyne nem tartozott Kőrösi Csoma Sándor tanárai közé, mert Göttingába érkezése előtt meghalt (1812). Magvetése azonban továbbélt Csoma klasszika-filológia professzorai (Kissen, Mitscherlich) tevékenységében. Csoma tudományos arculata alakulásában az a jelentősége, hogy Heyne tanítványai folytatták mesterük szellemi hagyatékát, alkalmazták filológia módszereit és képviselték tárgyai iránti ügybuzgalmát. [CsE]

Michaelis, Johann David (1717. febr.27 – 1791. aug.22)

Göttingai professzor, orientalista. 1746-tól működött Göttingában, 1750-1791. között rendes tanár, egy ideig az Egyetemi Könyvtár vezetője. Az Ótestamentum és egyéb teológiai tárgyakon kívül a hébert is előadta, és olyan keleti nyelveket, mint az arab, szír és kaldeus. Működése alapján őt tekintik az orientalisztika göttingai megalapítójának. Hatalmas tudományos munkásságot fejtett ki. Könyv- és kéziratos hagyatékát a göttingai Egyetemi Könyvtár örökölte, annak részleges kiadásában tanítványa, Tychsen működött közre. Kéziratos hagyatékának 345 tételéből - teológiai, filozófiai művek mellett - nagyszámú a keleti manuscriptum (20 arab, 8 héber, 8 etióp, 3 tamil, 2 kínai, 5 arab-tőrök és 3 török). Ehhez Georg von Asch orosz szolgálatban állott katonaorvos 1807-ben a könyvtárnak hagyott orientalista gyűjteményét hozzáadva, a göttingai Egyetemi Könyvtár kézirattárában szép keleti gyűjtemény keletkezett.
Csoma fejlődésében Michaelis személye azért fontos, mert tanárait ő nevelte-formálta, ugyanakkor gazdag keleti gyűjteménye az Egyetemi Könyvtárban rendelkezésére állott. [CsE]

Mitscherlich, Christoph Wilhelm (1760-1854)

Göttingai professzor, klasszika-filológus. 1779-től Heyne tanítványaként diákoskodott Göttingenben. 1785-től már oktatni kezdett az egyetemen, 1794-ben rendes tanárnak nevezték ki. 1806-ban udvari tanácsos, majd titkos tanácsos. 1809-ben az ékesszólás és költészet („eloquentia et poesos”) professzora. Tudományos munkássága során irodalomtörténettel, azon belül főleg görög és római irodalommal, a görög tragédiákkal foglalkozott. A göttingai Georgia Augusta Egyetem neves professzorai közt tartják számon, aki szakjában a Heyne utáni nemzedék legkiválóbbjaihoz tartozott. 1812 után az egyetemen a klasszika-filológia diszciplínáját koordináló filológiai szeminárium vezetője volt. Tanította a görög és latin nyelvet, egyetemi kurzusokat tartott a görög és latin írókról, a görög drámairodalomról, Pindaroszról, Horatiusról. Tevékenységében segítette, hogy először a könyvtár munkatársaként dolgozott (1784-től custos).
Tehetséges és szorgalmas nyelvtudósként ismerték, aki valószínűleg Körösi Csomát is tanította. Másként nem értelmezhető, hogy Borgátai Szabó Józsefnek, göttingai kollegájának Mitscherlich professzor arcképét ábrázoló emléklapot ajándékozott Csoma, melynek hátuljára klasszikus versekből vett aforizmákat írt. [CsE]

Stäudlin, Karl Fríedrich (Stuttgart 1761 júl.25 - Göttingen 1826. júl. 5.)

Göttingai professzor, teológus. Az egyetemen Tübingenben végezte. 1786-ban tanulmányúton vesz részt, melynek során Németországon kívül felkereste Franciaországot, Angliát és Svájcot. 1789-től működött Göttingában 1792-ben teológiai doktorátust szerzett. 1790-től rendes tanár, s egyben az egyetemi templom prédikátora. 1820-ig jóformán az összes teológiai tantárgyakat tanította és neves személyiséggé vált. 1817-ben az egyetem prorektora, 1812-ben a teológiai kar dékánja. Egyetemi előadásokat tartott az általános teológia, a filozófia és bibliai erkölcstan köréből, az Ótestamentumi erkölcsi elvekről, általában az Ótestamentum fő kérdéseiről és az Újtestamentum egészéről. Dogmatikai és erkölcstani kurzusai komoly filozófiai, exegetikai, történeti és gyakorlati alapokon nyugodtak. Széleskörű tudományos munkássága során ugyanezeket a tárgyakat fejtegette, írt a héber versekről, prédikációkat publikált, kiadta Pindarosz műveit és Michaelis erkölcstanát. Első göttingai munkája az Ideen zur Kritik des Systems der christlichen Religion (1791). 1800-ban jelent meg erkölcstana, 1805-ben filozófiai és bibliai erkölcstana. Főművei: Geschichte der Sittenlehre Jesu (I-IV.Bd.1799-1823), Geschichte der christlichen Morál (1808), az öt kiadást megért Universalgeschichte der christlichen Kirche. 1801-1806 között kiadta a Magazin für Religions-Moral und Kirchengeschichte-t, melyben külön szólt a lamaista vallásról, összehasonlította a lamaista és keresztyén vallást.
Csoma Göttingában a teológiára iratkozott és tanulmányai során először Stäudlint hallgatta. Erre vall hogy először Stäudlin vállalt jótállást a Csoma által kikölcsönzött könyvekért. Csomának Újfalvy előtti nyilatkozata, hogy „zsidó exegezist” hallgatott Stäudlin 1816.nyári félévben tartott ószövetségi exegetikai kurzusára vonatkozik. Akkor
Stäudlin Ezékiel prófétát magyarázta. Később Csoma érdeklődése Eichhorn professzor fele fordult. [CsE]

Tychsen, Thomas Christian (Horsbyll 1758. máj.8 – Göttingen 1834)

Göttingai professzor, orientalista. A kieli egyetemen kezdte főiskolai tanulmányait, aztán átjött Göttingába a híres klasszika-filológus Heynet hallgatni. 1784-től rendkívüli tanárként oktat Göttingában, 1788-ban rendes tanár. 1806-tól udvari, 1815-től királyi tanácsos. Munkássága alapján a göttingai Tudós Társaság és más tudományos társaságok tagjai közé választják. 1810-ben prorektor. Az egyetemen a keleti nyelveket (a hébert, arabot, örményt és perzsát), az Ó- és Újtestamentum exegézisét tanította. Kitűnt Michaelis, a Georgia Augusta Egyetem első orientalista professzora hagyatékának feldolgozásával és kiadásával. Tudományos téren, sok tekintetben professzora nyomdokain haladva, szakavatott módon foglalkozott sémi nyelvekkel, héber archeológiával, általános és keleti paleográfiával, arab paleográfiával, arab és héber nyelvészettel, keleti (török, tatár, perzsa és indiai), valamint görög és német numizmatikával. Hasonlóképpen közleményei jelentek meg a bibliatudományok, Zarathusztra munkái, arab irodalom és költészet, egyiptológia, a szabírok, az afgánok és a kaukázusi népek története, diplomatika, görög kéziratok köréből. Kiadott arab nyelvkönyvet és szöveggyűjteményt is. Az 1816-1818 közti években az egyetemen a sémi nyelveket, arab és perzsa nyelvet és irodalmat, arab paleográfiát, héber régészetet, a keleti népek történetét adta le, míg a bibliatudományokból Mózes öt könyvét, Ézsaiás próféta könyvét, a Zsoltárok könyvét, az első három evangélistát, az Apostolok cselekedeteit és János apostol leveleit. Tychsen mellett ekkoriban M. Mahn is oktatott arab és kaldeus nyelvet.
Eichhorn mellett Tychsen volt a kelettudományokban Csoma mestere. Tychsentől – a keleti nyelvek, keleti népek története, régészete, numizmatika, paleográfia, arab epigráfia ismerőjétől – bőven meríthetett Csoma. Nemcsak arabot, hanem perzsát és talán törököt is tanulhatott tőle és számos más orientalisztika körébe vágó ismeretet. [CsE]



Der flesissige Student

Tanulótársak

Borgátai Szabó József (1789-1885)     Visszaemlékezés

Csorja Ferenc (Illyefalva 1782 – Torda 1843)

Csomának Nagyenyeden iskolatársa volt és akademitaként elődje a Göttingai Georgia Augusta Egyetemen. Tanulmányait Nagyenyeden végezte. 1805-ben subscribált és lépett felső tagozatra. Középszerű tehetség, de vasszorgalma és önálló gondolkodása, éppúgy, mint magaviselete és pontos kötelességteljesítése révén elnyerte elöljáróinak támogatásét. Még diákkorában elvállalta gr. Thoroczai Pál fiának, Miklósnak a nevelését. 1815-ben a nagyenyedi Bethlen Kollégium kilenc társával a göttingai egyetemre küldte tanulmányútra. Visszatérve folytatta nevelői munkáját, mégpedig kortársai szerint demokratikus szellemben.

1823-ban a székelyudvarhelyi református gimnázium bölcsészeti tanárává nevezték ki, s nevezetes munkát végzett a székely diákság nevelésében; ehhez járult az 1825-ben elnyert kézdivásárhelyi papi státus. Innen távozott 1831-ben, mikor a nagyenyedi kollégiumba hívták meg tanárnak a népszerű Köteles Sámuel örökébe. Az új eszmékét lelkesedő ifjúság azonban nehezen fogadta el a szerényebb képességű, maradibbnak tartott Csorját, aki később a rektori, igazgatói tisztet is elnyerte. Tragikus körülmények között, balesetben halt meg.

A háromszéki Csorja Kőrösi Csománál két évvel volt nagyobb kollégiumi tanulmányai során. Jó kapcsolatukat mutatja, hogy Csoma 1819-ben Temesvárról őt keresi meg levelével s értesíti szláv tanulmányairól. Közeli viszonyukat mutatja, hogy 1835. július 18-i levelében Csoma azok közt sorolja fel, akiknek tibeti munkáiból példányt küld. Nagyenyedi rektorként, Péterfi Albert professzorral együtt ő írta alá azt az elismervényt, amely a Csoma által Erdélybe küldött 45o arany átvételét igazolja (1836). [CsE]

Dulló István

Csoma nagyenyedi iskolatársa és göttingai teológus kollegája. Diósdi származású volt, ahol atyja református prédikátorként működött. A nagyenyedi Bethlen Kollégiumban 1806-ban subscribált és lépett a togatusok soraiba, Göttinga egyetemén pedig 1815. december 5-én írta alá matriculát. [CsE]



Gödri Ferenc ( Illyefalva 1788-Sepsiszentgyörgy 1871)

Csoma nagyenyedi iskolatársa és göttingai teológus kollegája. Illyefalvi származású volt (Háromszék). 1799-ben került a nagyenyedi Bethlen Kollégiumba és 1809-ben subscribált a togatusok közé. Göttingában Csoma után egy félévvel (1816. október 21-én) írta alá az egyetemi matriculát és teológiát hallgatott. A német egyetemi városban egy évig tartózkodik, és egy házban lakik Csomával. 1717-től haláláig református lelkész Sepsiszentgyörgyön. [CsE]



Harkányi József

Csoma nagyenyedi iskolatársa és teológus-kollégája Göttingában. Tordáról került a nagyenyedi kollégiumba, ahol 1809-ben subscribált a togatusok közé. 1817. nov.27-én pedig a göttingai egyetem anyakönyvét írta alá. Két évig tanult Göttingában. Peregrinációja alatt egy házban lakott Csomával. [CsE]


Kanyaró Mihály (Székelyderzs 1790.k. – Abrudbánya 1826.ápr.9.)

Csoma göttingai akademita társa. Középiskoláit a kolozsvári Unitárius Kollégiumban végezte, ahol 1809-1814 között osztálytanító volt. 1816. okt. 7-én subscribált a Göttingai Georgia Augusta Egyetemén és 1817 végéig tartózkodott a városban. Körösi Csomától kölcsönzött pénzzel utazott haza és azt hosszú ideig (1819 őszéig) nem szolgáltatta vissza. Ezzel jelentősen hátráltatta Csomát keleti útra indulásában. Kanyaró egy ideig unitárius lelkészként működött Dicsőszentmártonban, majd Abrudbányán. Botrányos élete miatt papi hivatalából felfüggesztették. [CsE]

Soldos Sámuel

Csoma nagyenyedi és göttingai kollegája. Édesapja Kéménden (Hunyad vármegye)) volt református lelkipásztor. Maga 1808-ban subscribált a Bethlen Kollégium togatusai közé. 1816. november 16-án pedig a göttingai Georgia Auguszta Egyetem diákja lesz. Egy ideig Csoma lakótársa volt Göttingában. Hazatérte után a szászvárosi református gimnázium rektorprofesszora, majd a város református lelkésze. [CsE]

Tompa Ádám

Csoma nagyenyedi és göttingai diáktársa. Klopotivai (Hunyad vármegye) származású volt. 1804-ben subscribált a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban és 1815. május 13-án írta alá a göttingai egyetemi matriaculát. Bánsági tanulmányútja idején, Csoma Tompának Göttingenben maradt lexikonjairól ír [CsE]

Ungi Márton       Visszaemlékezés   pdf (84 kB)

Feltöltés alatt ...

Újfalvy Sándor       Visszaemlékezés   pdf (172 kB)

Újfalvy Sándor (Kackó 1792. - Kolozsvár, 1866)

Csoma nagyenyedi tanulótársa. Emlékíró, vadászati szakíró. 1799-1811 között a nagyenyedi kollégiumban tanult. Később a kolozsvári Akadémián jogot hallgatott, majd 1813-tól joggyakornokként működött a marosvásárhelyi Királyi Táblán. 1814-1819 között az Erdélyi Udvari Kancellária tisztviselőjeként Bécsben élt, közben egyetemi előadásokat is hallgatott. Erdélybe visszatérve Szakaturai (Belső-Szolnok vármegye) birtokát fejlesztette virágzó állapotúvá. A reformeszmék híve és Wesselényi Miklós barátjaként részvett az 1848 előtti politikai életben, a sportszerűen folytatott vadászatokon, ott zajló vitákon. 1841-ben a kolozsvári, 1848-ban a pesti országgyűlés királyi meghívottjaként szerepelt, az 1848-49-es szabadságharc alatt Kolozsváron tevékenykedett. Erdély fővárosába tette át lakását is, bekapcsolódva a város közéletébe. 1854-55-ben itt írta meg emlékiratalt is. 1858-ban, felesége halála után Pestre költözött, ahol a Vadász és Verseny Lap munkatársa lett. 1862-ben visszatért Kolozsvárra, s 1865-ben mint királyi hivatalos részvett a pesti országgyűlésén. Súlyos betegsége és magánya öngyilkosságba sodorta. 14oo holdas birtokát a kolozsvári Nemzeti Színházra hagyományozta, ingóságait, gyűjteményét pedig az Erdélyi Múzeum Egyesület céljaira. Gyűjteményében volt egy lepecsételt kézirat, amelyet halála után 15 évvel volt szabad felbontani. Ezt rendezte sajtó alá később Gyalul Farkas Mezőkövesdi Újfalvy Sándor emlékiratai címen (Kolozsvár 1941).

Újfalvy 1799-1811 között Csomával „egy szakosztályban tanult Nagyenyeden, 12 évig közeli viszonyban voltak, s így Újfalvy a „kitűnő egyéniségként” ismert Csonáról hiteles képet rajzolhatott. Emlékirataiból ismerjük testi és lelki arcát, szellemi vonásait, tulajdonságait. A Göttingai egyetemre utazó Csoma 18l6-ban meglátogatta Újfalvyt bécsi lakásán, majd visszajövet, 1818-ban szintén felkereste. Feljegyezte Csoma aszkétikus életmódját, vasszorgalmát és barátja elbeszéléseit göttingai tanulmányairól, s megpendítette előtte keleti utazásának tervét. Mielőtt elindult volna „nagy útjára, 1819-ben Csoma meglátogatta barátját vidéki birtokán és elbúcsúzott tőle. [CsE]

Wass András

Csoma göttingai diáktársa. A kolozsvári Református Kollégium tanulója volt. Annak elvégzése után báró Bánffy Elek fiának kisérőjeként érkezett a göttingai Georgia Augusta Egyetemre, ahol 1816. ápr.21-én subscribált a teológiai karra. A következő évben tért vissza Erdélybe. [CsE]







Utazók

Jacquemont, Victor (1801-1832)

Pavie, Théodore-Marie (1811-1896)

W. Moorcroft     Visszaemlékezés

Schöfft Ágoston (1809-1888)     Visszaemlékezés





Göttingeni egyetem könyvtára

Tisztviselők

Kennedy

Gerard

Kormány tisztviselők - Kalkutta

Kormány tisztviselők - Delhi

Willock-testvérek - Teherán





Tudósok

Hodgson, Brian Houghton (1800-1894)

Prinsep, James (1799-1840)

Wilson, Horace Hayman (1786-1860)

Schmidt, Isaak Jakob (1779-1847)

Klaproth, Heinrich Julius (1783-1835)

Rémusat, Abel (1788-1832)

Malan, Solomon Caesar (1812-1894)     Visszaemlékezés

Döbrentei Gábor (1785-1851)     Visszaemlékezés



vissza az oldal tetejére

Készítette: Webkincstár