vissza a kezdőlapra

vissza a levelekhez

Dr. Campbell levele Mr. Bushby calcuttai kormánytitkárhoz

[hazai nyelven a Magyar Posta 1857-dik folyamában]
[Duka 139-145, angol: Duka 145-153]


Sir!

Nagy sajnálattal vagyok kénytelen jelenteni a magyar utazó és tibeti tudós Körösi Csoma Sándor e hó 11-dikén itten *) történt kimultát. Áldozatja lett az útközben kapott láznak, melynek orvoslása végett gyógyszert venni reá nem bírhattam, a midőn még az hasznára lehetett volna.

Körösi úr mult hó 24-dikén érkezett meg s közlötte velem óhajtását a szikkimi Raja székhelyére s onnan Lassába menni, a végett, hogy a tibeti irodalom kincstáraihoz bemenetet szerezzen; ezeket keleti Tibetnek fővárosában Lassában még mindig föltalálhatni ö bizton hitte. Ladak- és Kanumban folytatott tanulmányai alkalmával pedig az ott nyert értesítés után, oka volt föltenni azt, hogy a szóban levő müvek esetleg Szikkimbe hozattak át.

Családi szokás szerint a szikkimi Rajának legidősb fia a Láma, és mivel a jelenlegi tubgani Láma egy tanult főpap és hír szerint terjedelmes könyvtárral bír, reményem volt, hogy megismertetvén a Raját Körösi úrnak szerény modorával és mivel köztudomású dolog, hogy ő óvakodik avatkozni minden politikai vagy vallási ügyekbe, mint már bebizonyítá azon országok népeinél, a hol utazott s így azt hittem, hogy a Tibetbe való menetelre számára engedélyt nyerhetek: e végett a Rajának vakilját (meghatalmazottját) küldtem Csoma úrhoz, hogy meggyőződjék, mennyire haladott ő a tibeti nyelv- s literaturában, s tudja meg Csoma úrtól magától, mi szándéka van a tubgani Láma és Lássa városának meglátogatásában. A vakil, ki értelmes s némi tanultsággal bíró férfi, elbámult, a mint látta, hogy mennyire hatalmában volt egy feringinek (fehér embernek) Tibetnek társalgási nyelve, s mennyire felülhaladta őt azon ország vallása s irodalma ismeretében. Körösi ur felőli számtalan kérdéseire tehetségem szerint akként iparkodtam felelni, hogy elmondám korát, életrajzát és közelebbi utazásait Ázsiában, tudomására adám Csoma urnak áldozatkészségét nyelvészeti és irodalmi kutatásokra, és hogy biztos tudomásom van arról, mikép Sikkim- és Lassába való utazásra engedélyt adva, a Rajának nem kellend tartania sem a nép szokásai s vallása körüli avatatlansága-, sem a kutatásokban balul fölfogott túlbuzgóságától, s hogy Csoma úr semmi összeköttetésben nincsen sem kormányunkkal, sem egyéb hatalommal Indiában, de hogy a főkormányzó engedelmet adott neki Indiában utazni, és hogy ha a Raja segédkezet adand, az az angol kormány és magam által jóváhagyólag fog vétetni.

Kivánatom következtében a vakil írt a Rajának, megmagyarázván minden kivánatomat és a míg a válasz Sikkimból megérkeznék, Csoma úr elhatározta magát az itt maradásra. Édes örömmel remélte, hogy a válasz kedvező leend, s a legnagyobb enthusiasmussal kéjelgett azon boldogságon, melyet elérni remélt a kelet tudósaival való érintkezésében, mivel a ladaki és kanumi Lámák – a lassaiakhoz hasonlítva – a tanultság alsóbb fokán állanak. Szerény s majdnem egészen néma volt azon előnyökről, melyek az általános tudományokra kiterjednének föltett útjának végeredményéből. Mit fogna Hodgson, Turnour s több más európai tudós adni, ha helyemen lehetne, a mint én Lassában megérkeztem? volt gyakori fölkiáltása megbetegedése előtti társalgásaink közben. Azon esetre, ha utazási engedélyt nyerend, akkint rendelkezett, hogy kezemben hagyandja minden könyvét, papírjait és 300 rúpiára menő bankjegyeit visszatértéig és az Asiatic Society Naplójának egy teljes példányát, melyet ő a Societytől kapott s mondá, hogy tartanám meg számomra, ha többé vissza nem térne.

Mily hamar elborultak lelkes számításai, vándorléptei mily hamar megállottak örökre!

Midőn e hó 6-dikán meglátogatám, lázban volt, nyelve vastag nyálkával fedve, bőre száraz, fejfájásról panaszkodott, kértem őt, hogy orvosságot vegyen – de hiába – azt válaszolá, hogy sokszor szenvedett ily és más betegségekben s mindig orvosság nélkül gyógyult meg, és hogy pár orvosi szeren kívül, tudniillik rhubarb és tartar emetic. – mást soha nem vett; az elsőt Mr. Moorcroft ajánlá neki, az utóbbit egy perzsa orvos. Táskájából egy ócska darab rhabarbarát vett ki és egy üvegecskében volt a másik orvosszer. Mintegy nem bízva e szerek hatásában így szólott: Mivel kivánja Ön, holnap reggel venni fogok belölök, ha jobban nem érzem magamat, - a nap szálló félben van, ma már késő. Levest küldtem neki. s más nap ismét meglátogattam: ez alkalommal sokkal jobban érezte magát, fölkelt ágyáról, beszédbe ereszkedett s kedvére kibeszélte magát egy óra hosszáig – gondolatja – s búvárkodásainak kedves tárgyai fölött. A mióta ismerem, ez alkalommal vettem észre első ízben, mennyire érzékeny volt ő a világ helyeslő tapsaira, munkálkodása és szenvedéseinek jutalmául. Tibetben történt utazását egy huzamban elmondá és tanulmányai minden léptének következményein megállapodva, fölemlíté a kitűnő figyelmet, melyben az általa napvilágra hozott adatok s elvek részesültek, nem csak Hindostan, de Európa tudósai között is. Úgy látszik, különös megelégedésére szolgált egy vezérczikk Wilson tanár úr tollából, mely a kormánylap mellékletében július 9-dikén 1829-ben jelent meg,*) mit előmutatva kért, hogy olvassam át. Abban elő voltak sorolva a határtalan szenvedések, melyeknek alá volt vetve a zangskari zárdában (Yanglában), a hol a Fahrenheit hőmerő zero alatti hidegben négy hónál tovább kelle maradnia, a nélkül, hogy kilencz lábnyi négyszögű kamarájából kimozdulhatna; mégis ezen körülmények között és ily hajlék alatt, melegítő tűz nélkül, tanult reggeltől estig, a hideg föld volt nyoszolyája s a négy fal az éghajlat elleni egyedüli menedéke: mindazonáltal negyvenezer tibeti szót szedett össze s rendszerezett szótárát s nyelvtanát majdnem egészen itten végezé el. **) E tárgy után mintegy enyelgő modorban így szólott: Mutatni fogok Önnek valami nagyon különöst s Wilson tanár úrnak egy más czikkét hozá elő, mely szeptember 10-dikén 1827-ben volt írva, – kért, hogy olvassam át előbb s hallgassak azután magyarázatára.***) A czikk főpontja ez: miután Hodgson urnak az ázsiai társulathoz intézett közleményéről érintés tétetett volna, Wilson tanár úr így ír: A tibeti irodalom- s vallásra s valóban az egész Bhote országokra vonatkozólag, szerencsések valánk értesülni, hogy a kormány pártfogása lehetővé tette a magyar utazó Körösi Csoma Sándornak, Felső-Busahirba menni három évre tibeti tanulmányai folytatása végett, mely idő alatt kötelezi magát az ország nyelvére nézve egy kimerítő nyelvtant és szókönyvet elkészíteni, úgyszintén értesítést adni azon országok históriája- es irodalmáról. E czélok elérése annál kívánatosb, mivel úgy értjük, hogy Klaproth s Remusatnak újabbi munkálatait a tibeti nyelv s literaturára vonatkozólag Körösi úr általában hibásaknak tartja. M. Rémusat valóban be is vallja adatainak hiányos voltát, – de Klaproth, szokása szerint ex cathedra szól s kifejezhetlen megvetéssel viseltetik már csak azon eszme irányában is, hogy az angoloknak Indiában sikerülhessen valaha a tibeti tanulmányokban alapos kutatásokat tehetni.Mostanában – így szólott Csoma – én bizony nem emlékezem, hogy Klaproth irányában véleményemet azon módon fejeztem-e ki, mint az itten van? oh! de Wilson úr – és Csoma erre jelentékenyül fejét csóválta – nagyon, nagyon Klaproth ellen volt – s ez alkalmat Wilson fölhasználta Klaprothnak szigorú megbírálására, kiemelve Rémusát-t; – ez bizonyára nagyon különös! s Csoma erre kedvére nevetett. Nem levén beavatva a tibeti irodalom rejtélyeibe, nem valék képes eléggé méltányolni e vidorságot, de mások alkalmasint megfogják érteni; mindazonáltal én magam is nagyon érdekelve valék azon szívből fakadó élvezet által, melyet ezen körülmény e remetének (ascetic) lelkében előidézett. Ugyanezen látogatásom alatt Mr. Hodgsonnak a buddhisták vallása- s irodalmáról szóló munkáját vevé elő és tudakozá, vajjon én láttam-e? Miután azt válaszolám, hogy egy példány birtokomban van és tartalmával ismerős vagyok, bár nem a tárgygyal, Csoma úr így szólott: Ezt a példányt a szerző nekem küldé: a tudománynak bámulatos alkotása ez, egy új tárgy fölött, telve mély philosophiai spekulatiókkal, melyek a tudós Európát elbámitandják. De néhány hiba van benne. Ennekutána, ha jól emlékszem, Csoma így szólott: Azon munkában, melyet Ön a Limbukról irt, azon kérdést teszi, ha vajjon a Hung nevezet, mely azon népfaj egyik alosztályának neve, nincs-e összeköttetésben az eredeti hunokkal, kik Ázsiában kutatásaimnak tárgyai. Ez valóban különösen felötlő hasonlatosság, de Önnek hungjai egy csekély néposztály, a míg az Ázsiából kiindult nép, mely a magyaroknak előde, nagy nemzet valának. Erre én azt jegyeztem meg, hogy a limbui hungoknak eredeti hazája kétségkívül a Himalayáktól éjszakra fekszik, és mivel maga Csoma is ugyanazt hivé a hunok országáról, mindenesetre lehető tehát, hogy a szomszédságunkban lakó hungok ugyanazon nemzet egyik ágazátjáúl tekinthetők. lgen, igen – volt Csoma felelete – nagyon lehető, de én nem hiszem, hogy az úgy van. És aztán, mintha inkább szeretne kéjelegni távoleső spekulatiókban kedvencz tárgyai fölött, mint véget vetni azoknak, egy közel álló fölfedezés által: gyors vázlatát adá azon hitének, mely meggyőzte őt arról, hogy szülőhazája, miképen jutott az eredeti hunok birtokába, előadván okait, miért követi azokat Közép-és Kelet-Ázsiába. Mindezt ő elmondá a legelragadtatóbb modorban; – fájdalom – az elbeszélésnek összefüggése sokkal complikáltabb volt reám nézve, mintsem hogy azt folyamatosan f'öljegyezhettem volna. Annyit azonban kivehettem Csomával volt társalgásaimból, a mióta őt megismertem, hogy minden reménye hosszú s fáradalmas kutatásainak végczélját elérhetni abban öszpontosult: ha a jugarok országát fölfedezi. Ezen országot meglelni hivé Lassától és Cham tartománytól északkeletre, China nyugati határain; oda eljutni volt végczélja legforróbb óhajtásainak, s ott, ott hivé föltalálni azon néposztályt (tribe), melyet ekkoráig hasztalanul keresett. Reményeinek alapja oly egyén előtt, kiben a tárgy iránt nincs lelkesedés, vagy a ki nem szokott sok fontosságot helyezni nyelvrokonságokba, alkalmasint elég alapnélkülinek fog találtatni.

* Lásd a Vl-dik szakaszt. A Government Gasetteben Dr. Gerard leveléből ott csak kivonatok közöltettek.
** Lásd Dr. Gerardnak a VI-dik szakaszban közlött levelét.
*** Lásd a VI-dik szakasz kezdetét.

Okoskodása, a mennyiben többszöri találkozásunkból kivehettem, a következő volt: Európának szláv, celt, saxon és germán nyelveiben, a nemzet, melytől a mai Hungária veszi eredetét, hun-gar vagy jungarnak neveztetik; az arab, török és persa könyvekben is gyakori említés van téve egy nemzetről Közép-Ázsiában, mely sok tekintetben hasonló azon néphez, mely keletről Magyarországba jött; e nép a fölebb említett nyelvekben vogur, ugar, vagy vugarnak neveztetik, s ugyanazon könyvekből szerinte következtethető az is, hogy a jugarok országa azon helyen fekszik, a mint fölebb említtetett. Másodrendű okok is hozattak elő ezen következtetés megállapítására, de azoknak nagy nyomatékot ő nem tulajdonított, s így emlékezetemben meg nem maradtak.

Úgy látszik nekem, hogy a most említett beszélgetések alkalmával Körösi urnak mintegy előérzete volt, hogy halála közelgett, mivel ez előtt soha oly nyíltan nem beszélt és soha nem fejezte ki akkép véleményeit, mintha óhajtotta volna, hogy azok emlékezetben maradjanak. De e napon valóban az volt óhajtása, s én emléke iránt kötelezve érzem magamat azokat itt, habár igen tökéletlen modorban is feljegyezni. Hogy képes legyek véleményeinek kellő nyomatékot kölcsönözni, arra megkívántatnék a tárgynak kimerítő ismerete, a mihez nekem igényem nincsen, mindazonáltal megtevém azt, a mi tőlem telt. Vétessenek tökéletlen jegyzeteim, mint utolsó szavai egy rendkivüli férfinak,-, tudván, hogy kellően méltányoltatni fognak azok által, a kik őt tisztelték terjedelmes tanulmányaiért, s bámulták fáradhatatlan munkásságát a nyelv literatura s historia ügyében.

Jóllehet sokkal jobban volt ápril 7-dikén, mint az előbbi napon, attól tarték, hogy a láz vissza fog térni, s azért ismétlém kérésemet, hogy orvosságot vegyen, de ismét hasztalanul. 8-dikán nem láttam, de 9-dikén reggel dr. Griffith úrral hozzá mentem s úgy találtuk, hogy a láz ismét visszatért, ekkor már elméje némileg zavart volt s félre beszélt, arcza beesve, sárgaszínű volt, s a halál nyomait magán viselte: általában állapota fölötte veszélyessé vált. Végre reávettük, hogy orvosságot használjon. April 10-dikén reggel kissé jobban érezte magát, de nem vala képes tisztán s öszszefüggőleg beszélni; estefelé ismét rosszabbul lett s más nap reggeli 5 órakor, panaszszó és küzdelem nélkül kimúlt!

Ápril 12-dikén reggeli 8 órakor, földi maradványai az állomás temetőjében tétettek le. En olvasám fölötte a temetési végtiszteletet, majdnem minden európai lakos jelenlétében.

Négy szekrény, melyekben könyvek és iratok valának; kék öltönye, melyet mindig viselt s melyben meghalt, néhány ing és egy főzőedény: volt minden vagyona. Élelme főleg theából állott, mit fölötte kedvelt és egyszerűen készített rizsből, melyből nagyon keveset szokott volt enni. Földre terített gyékényen – könyv és iratai által környezve ült, evett, aludt és dolgozott, éjjel soha le nem vetkőzött s nappal ritkán hagyta el szobáját. Bort vagy más szeszes italt soha nem ivott; dohányt vagy más hasonló szert soha sem használt.

Mellékelve van egy lajstrom a szekrények tartalmáról. Papírjai között találtattak a 300 rúpiára menő bankjegyek, melyekről halála előtt említést tett, egy értékpapír 5000 rupiányi kormányi kölcsönről. Február 8-dikán 1842 kelt egyik leveléből az tűnik ki, hogy ez összeget ő az ázsiai társulatnak hátrahagyni kívánta; készpénze 224 rúpiára ment s 26 darab arany találtatott övében. Ennyi volt pénzbeli hagyománya. Ebből le fogom húzni temetése költségeit s egy lepcsa szolgájának hátralévő bérét, megtartván a többit, a míg a kormány rendeletét veendem. Mivelhogy a boldogult nem volt angol alattvaló, nem láttam szükségesnek ezen kívül más lépést tenni.

Mr. James Prinsep egyik leveléből, melyet az irományok között találtam, azt veszem ki, hogy Csoma úr Pest városában Erdélyben született; egy másolatát is találtam Csoma levelének az Angolhonban lévő osztrák követhez látszólag hazája ügyeiben írva, úgy látszik tehát, hogy ez lenne azon út, melyen halálát rokonaival tudatni kellene. Némely irományokban czímét így találtam írva: Körösi Csoma Sándor.


vissza az oldal tetejére